2014. november 19., szerda

Négy csillaggal nyit karácsonykor a Xavin Hotel

A harkányi Xavin Hotelben heteken belül véget ér az a nagyberuházás, amelynek eredményeként december 25-étől már négycsillagos szállodaként várja a vendégeket.

Noha a „Megújul a harkányi Xavin Hotel" projekt már 2012 novembere óta tart, a szállodát csak a napokban zárták be. A beruházás ugyanis most ért odáig, hogy – egy rövid időszakra – a recepciót és az éttermet is meg kellett szüntetni. Mindkét épületrészt kifestik, új burkolatot és bútorokat kap, sőt a világításukat is korszerűsítik. Mivel emellett már csupán a wellnessrészleg próbaüzeme maradt hátra, karácsonyra már be is lehet jelentkezni a Xavinba.

A fejlesztéssel az eddig háromcsillagos minősítésű hotel átlép a négycsillagos kategóriába. A kínálatban szerepel a többi közt 34 igényes szoba központi klímával, korlátlan wifiszolgáltatással, érintőkártyás beléptetőrendszer, 24 órás szobaszerviz, valamint beépített modulos, hűtött-fűtött büférendszer is. Bővülnek a wellnesslehetőségek is: például sókamra, lávaköves masszázs, kombinált szolgáltatáscsomagok szolgálják majd a vendégek feltöltődését. Mindez nem csak magyar, német, angol, cseh és orosz párokat, üzletembereket, családokat, csoportokat vonzhat ide, a szálloda kerékpáros turisták, allergiások, mozgásszervi betegséggel küzdők kedvelt célpontjává is szeretne válni.

Végi Jánosné tulajdonos azt mondja, csupán egyvalami nem változik: a fő céljuk változatlanul az, hogy vendégeik minőségi szolgáltatásokat kapjanak, megfizethető áron. Éppen ezért a szálloda karácsonytól kezdve hónapokon át a korábbi díjszabás szerint kínálja megújult szobáit és szolgáltatásait.
A fejlesztésre a Xavin Hotel 94,5 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében, segítségével a cég tíz munkahelyet tud megőrizni és három újat teremt.

2014. november 12., szerda

7+1 tipp a gerinc egészségének megőrzésére a hévízi NaturMed Hotel Carbona reumatológus szakértőjétől


1. Figyeljünk oda a helyes testtartásra ülés közben!
Gyakori probléma, hogy görnyedve ülünk a monitor előtt – figyeljünk oda arra, hogy derekunkat és lapockánkat mindig támassza meg a szék háttámlája. Ha megoldható, javasolt a testtartások változtatása is hosszas ülések során vagy ülőlabda használata, és érdemes óránként pár percre felállni és pár nyújtó gyakorlatot végezni.
2. Sport, sport és sport!
Számos mozgásforma elősegítheti a gerinc egészségének megóvását, mind közül az egyik legjobb az úszás. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a hátúszás lehet gyógyír a hátproblémákra, hiszen a megfelelően gyakorolt mellúszás során is kinyújtózik testünk.

3. Válasszunk megfelelő matracot alváshoz!
A túlságosan puha matrac nem tesz jót gerincünknek, alváshoz inkább keményebb, a gerincet jól megtartó fekvőhelyet válasszunk.

4. Járjunk gyógyfürdőbe!
A hazánkban számos helyen elérthető forró vizű gyógyfürdőknek köztudottan jótékony hatásuk van például az ízületekre, de a gerinc egészségének megóvásához is hozzájárulhatnak. A NaturMed Hotel Carbona egyik specialitása például a súlyfürdő, amely a fürdőzőkre helyezett különböző súlyok segítségével teszi lehetővé a porckorong eredeti állapotának visszaállítását, így a gerincoszlop megnyújtását.

5. Figyeljünk a kalcium és a D-vitamin bevitelére!
A csontok, így a gerinc egészségének megőrzése során kulcsfontosságú szerep jut a kalciumnak, amely a csontokba épülve azokat erősebbé, strapabíróbbá teszik. Fogyasszunk természetes formában kalciumot (pl.: tej, tejtermékek, banán, olajos magvak), és nem szabad megfeledkezni a D-vitaminról sem, amely elősegíti a kalcium felszívódását a csontokba. A D-Vitamin forrása nyáron lehet a napfény is, borús időben azonban érdemes odafigyelni a pótlásra, amely jöhet például tojásból, olajos halakból és májból is.

6. Vizsgáltassuk ki magunkat!
Amennyiben hátproblémáink vannak, érdemes kivizsgáltatni magunkat. Ma már léteznek olyan számítógépes műszerek, amelyek érzékelő szenzorokkal gyorsan feltérképezik a gerinc állapotát és ugyan azzal a géppel elvégezhető a terápia is, amely során egy mini kalapács speciális ütésfrekvenciára állítva minden helytelen vagy kóros berögzülést helyre tesz a hátban. Ilyen szolgáltatás elérhető a hévízi NaturMed Hotel Carbonában is.

7. Járjunk gerinctornára!
Nemcsak azoknak javasolt a speciális gerinctorna, akiknek fáj a hátuk, hanem azoknak is, akik szeretnék megelőzni a gerincproblémákat. A gerinctorna nagyszerű sportolási, kikapcsolódási lehetőség is!

+1 Járjunk masszázsra!
A masszázs remek stresszoldó és kikapcsoló tevékenység, ráadásul a gerincünk egészségét is megóvhatjuk speciális gerincmasszázzsal.

Forrás:  Front Page Communications

2014. november 3., hétfő

5+1 tipp a szauna élmény fokozásához


Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk. Íme 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Kondora Istvántól, hazánk egyik legnagyobb wellness hotelének szaunamesterétől, hogy a szaunázás nemcsak hatékonyabb, hanem még élvezetesebb is legyen.
1) Fokozzuk a méregtelenítést teákkal!
A szauna egyik legjótékonyabb hatása a méregtelenítés, hiszen a melegben kitágult pórusokon keresztül könnyen és gyorsan távoznak a káros anyagok a szervezetünkből. A szervezet belső méregtelenítését fokozhatjuk szaunázást követően méregtelenítő hatású teák fogyasztásával. E célra a legnépszerűbb ízek közé tartozik például a menta- és a gyömbértea, de számos más íz közül is válogathatunk. Hasonló hatású például a kamilla, a narancshéj, a csipkebogyó, a petrezselyem, a citromfű, valamit a zöld és a fehér tea is.
2) Használjunk krémeket!
A szauna a leghatékonyabb kozmetikus” – vallja Kondora István, az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel szaunamestere, segítsünk hát neki még jobb munkát végezni! A melegben kitágulnak, kitisztulnak a pórusaink, így sokkal könnyebben szívják fel az értékes hatóanyagokat. Akár házilag is kikeverhetjük a leghatékonyabb szaunázás utáni krémeket. Kiváló alapanyag lehet a joghurt, ami mézzel elkeverve egyedülálló hidratáló és tisztító hatású, tengeri sóval vegyítve pedig visszaállítja a bőr hétköznapok káros hatásai miatt felborult Ph értékét.
3) A pakolásokról se feledkezzünk meg!
A krémek mellett sokféle vitaminokban és öregedésgátló antioxidánsokban gazdag gyümölcsös pakolást is használhatunk, melyek hasonlóan nagy hatásfokkal szívódnak fel. Kondora István kedvencei a frissítő bőrtisztító, vitalizáló hatású citromos és avokádós pakolások.
4) Kössük össze más kezelésekkel!
Ahol szaunázni lehet, ott általában más kezeléseket is választhatunk, melyek sok esetben kifejezetten növelik egymás jótékony hatásait, így ha tehetjük, ne csak szaunázni térjünk be a wellness paradicsomokba! Például az ajurvédás egésztest, vagy az aromaolajos masszázs után vegyük az irányt a gőz felé, hiszen a gőzkabin használata ilyenkor jelentősen növeli a bemasszírozott olajok hatásfokát.
5) Tanuljunk a külföldiektől!
Ahány ország, annyi szaunakultúra. A finnek a száraz szaunát kedvelik, fenyő-, vagy erdei gyümölcsös illatokkal, a közelebbi országok a citromos, kamillás illatokra esküsznek, az oroszok pedig magas páratartalmú, forró szaunákat részesítik előnyben. Mindezek ízlés kérdései, ám mind közelebbi, mind távolabbi országoktól érdemes ellesni, hogy náluk teljesen természetes a meztelen szaunázás. „A magyarok meglehetősen idegenkednek a fürdőruha nélküli szaunázástól, szemmel láthatóan kényelmetlenebbül érzik magukat, pedig a fürdőruhás szauna kifejezetten egészségtelen, hiszen a műszálas anyagokból 65 felett a  szervezetre káros anyagok oldódnak ki. Ilyenkor lép életbe a szaunamesterek humorista funkciója, akiknek az is fontos feladata, hogy egy-egy viccel és sok kommunikációval oldják a feszültséget” – osztja meg tapasztalatait Kondora István, akinek a szeánszain naponta több száz magyar és külföldi vendég is megfordul az ötcsillagos szállodában. 

+1) Pihenjünk
A szauna egyfajta mesterséges lázat idéz elő, s ezzel váltja ki a jótékony hatásait, ám rendkívül fontos, hogy szervezetünknek a szaunázást követően hagyjunk elég időt a regenerálódásra, pihenésre. Ilyenkor pótoljuk a folyadékot, semmiképp se végezzünk aktív mozgást, csak ejtőzzünk egy kicsit. A legjobb, ha olyan helyen szaunázunk, ahol külön erre a célra kialakított pihenőrészeken nyújtózhatunk. A nyugtató pihenőhelyek kialakítására a Spirit Hotel is különös gondot szentelt, így a zavartalan ejtőzésre igazán különleges terekben van lehetőségük azoknak, akik Kondora István szeánszain vesznek részt.


A Spirit Hotel Thermal Spa*****superior 2008. márciusi nyitása óta a hazai szállodaipar egyik zászlóshajója. A több hazai és nemzetközi díjat is elnyert szálloda dús erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában található Sárváron, pár perces sétára a városközponttól. 271 szobával rendelkezik, szolgáltatásai gerincét a 10 ezer négyzetméter alapterületű „Oázis” fürdő- és wellness részleg adja, melyhez egyedülálló gyógyászati és medical spa központ tartozik. A Spirit Hotel saját termálkúttal, „Spirit gyógyvízzel” rendelkezik, mely minden termálvizes medencében megtalálható. A Spirit Hotelt a Gault & Millau kalauz 2014-ben a legjobb magyarországi wellness hotelnek választotta, ugyanebben az évben pedig a Magyar Termék Nagydíjat is elnyerte a szálloda.


2014. október 20., hétfő

Látogatóban az Oroszlán barlangjában

Tállya - Oroszlános Borvendéglő és Borhotel

A Tokaj-hegyaljai borvidék szívében, Tállya központjában áll egy csaknem négyszáz éves épület, az egykori Szirmay-kúria. Szárnyas tölgyfa kapuját két faragott oroszlán őrzi. Úgy tartják, az arra járó turista jobb kedvre derül, ha kicsit megsimítja az oroszlánok fejét, lehet benne valami...vagy csak a jó borok teszik?

 
A négycsillagos vendégház szobáiban földszinten lévő szobái tágasak, kényelmesek és akadálymentesen megközelíthetőek. Alapfelszereltség az LCD TV és  a vezetékes internet kapcsolat is, ami azért vidékies jelleggel működik, de nem is ezért érkezik az utazó erre a vidékre :-) Viszont aki csendes pihenésre vágyik, az foglaljon emeleti szobát, mert az udvarból bizony beszűrődnek a zajok.

Az éttermet híre már megelőzte - és méltó is rá! Kiváló fogások kerültek asztalra, főként szezonális és helyi alapanyagokból elkészítve (tipp: vargányás szarvas gulyás). Persze a történelmi Egri borvidék különlegességeiből sincs hiány, érdemes megkóstolni például a 2012-es helyi Furmintot.

 Aki a tokaji táj szépségeit szeretné felfedezni, pattanjon két kerékre (biciklibérlés a recepción 2000 Ft/nap), ne ijedjen meg a domboktól - igazán megéri az erőfeszítést az azt követő suhanás. Abaújszántó vagy Mád irányába érdemes eltekerni. Aki Encsen szeretne ebédelni, az mindenképp foglaljon helyet - Anyukám mondta :-)





Visszaérve az Oroszlánosba, a családias hangulatú wellness részlegben pihenhetjük ki a fáradalmakat; van itt finn-és infraszauna, jakuzzi és dézsazuhany is.

A mi érteékelésünk (1-5)
Tisztaság: 5
Kényelem: 4
Elhelyezkedés: 5
Felszereltség: 4
Személyzet:4
Vendéglátás: 5

Ha kedvet kaptál egy kis tokaji kiruccanáshoz, nézd meg az akcióinkat itt!

Fontos információ:
Vasárnap, hétfő, kedd éjszakára a szálláshely nem fogad szállóvendégeket.

Utazzitthon.hu - végtelen barangolás