2018. június 27., szerda

Sárkányok a szegedi vizeken



Magyarország csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, melyek közül az egyik legnagyobb büszkeségünk az a sokféle vízfelület, melyeknek hála bármerre megyünk is az országban mindig a vízre, partokra jellemző nyugalom és béke az, ami feltölt és kikapcsol minket. A több ezer kilométer hosszú vízi útvonalinknak köszönhetően hazánk a vizes sportok szerelmeseinek paradicsoma.

A Tisza parti város, Szeged július közepétől egy héten át a szokásosnál is intenzívebben pörög majd, ugyanis a Sárkányok hete program keretében a világ öt kontinenséről, több mint 5000 sárkányhajó sportoló viadala érkezik erre a gyönyörű helyszínre.

A szegedi helyszíneknek a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség a 2013-as Nemzetek Közötti Világbajnokság kiváló szervezésének köszönhetően szavazott ismét bizalmat.

A világbajnokság futamai közül a 200 és 500 m-es sprint versenyszámokat július 17-20 között a Maty-éri Olimpiai Központ csodaszép környezetében teljesíthetik, majd a versenyzők, ami nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is a vízi sportok egyik elsőrangú bázisa. 


A majdnem 2 és fél kilométer hosszú, valamint 130 méter széles pálya számos rangos nemzetközi versenynek adott már otthont, melyet nemcsak a versenyzők, hanem a szurkolók is előszeretettel vesznek birtokba. 

A 76 hektáros területen elterülő létesítmény külön érdekessége, hogy a Maty-ér is egy szelet Tisza, ugyanis a 40 hektárnyi vízfelületből elpárolgó vízmennyiséget minden évben Tisza vízzel pótolják.

Július 21-től pedig a belvárosban folytatódik a felfokozott hangulat a magyaroktól megszokott virtussal, ugyanis Szeged szívében a Belvárosi- hídnál kerülnek majd megrendezésre a hosszú távú versenyfutamok, 2000 méteres körpályán. Akik ezen a távon jól szeretnének teljesíteni, remek állóképességgel, technikai érzékkel, na és persze kiváló kormányossal kell rajthoz állniuk, hogy maguk mögé utasítsák a vetélytársakat.

Az ingyenesen látogatható eseményen izgalmakban, szép környezetben és fergeteges fesztiválhangulatban nem lesz hiány. Szurkoljunk együtt a magyaroknak! 

További információ: http://www.sarkanyhajozas.hu/

2018. június 21., csütörtök

Melyik legyen az új országlogó?

Több mint kétszáz pályamű érkezett az MTÜ által kiírt új országmárka logó és szlogen pályázatra. Az alkotásokra szavazni is lehet egy online felületen.

Június 12-én lezárult az a pályázati felhívás, amelynek keretében  az érdeklődőknek Magyarország új turisztikai országmárkájának logóját és szlogenjét kellett megtervezni.
A Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt pályázat célja Magyarország logójának és szlogenjének megalkotása, hosszú távú pozicionálása és ezen keresztül egy átgondolt marketing eszközrendszer kidolgozása volt a következő évtizedre.
A kiírás szerint a logó és a szlogen megtestesítik az ország élménykínálatát a belföldi és külföldi utazók-, szakmai partnerek számára, megfelelően pozicionálja az országot, segítik, hogy az ország azonosíthatóvá, megkülönböztethetővé váljon, kötődés alakuljon ki iránta.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 12. 12:00 óra volt. A beadott pályaművek ezen a linken nem csupán megtekinthetők, hanem szavazni is lehet rájuk.

A zsűri 2018. június 25. napjáig választja ki a győztes pályaművet.

szakmai zsűri összetétele:
Guller Zoltán, Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., vezérigazgató - a zsűri elnöke
Auth Attila, Magyar Képzőművészeti Egyetem, adjunktus
Lobenwein Norbert, Sziget Fesztivál, fesztiváligazgató
Takács Ákos, Red Bull, marketingvezető

Forrás: turizmus.com

2018. június 13., szerda

Beindult a Balatoni szezON!

Ha Balaton parti nyaralásról beszélünk, legtöbben a Balaton nyári fővárosának, Siófoknak a hangulata, pörgő-forgó sétálóutcája, szépen kiépített sétányai és ragyogó, homokos partja után áhítozunk. Az idén várossá nyilvánításának 50. évfordulóját ünneplő Siófok szebb, mint valaha, biztosan jól dönt, aki idén is a Balaton fővárosát választja!



Az 50 éves Siófok a remek jubileumi programok mellett, melyek egész évre felvirágoztatják a várost, rengeteg újdonságot is kínál az idelátogatóknak. Több népszerű helyszín is megújult, köztük a partszakasz legkedveltebb része, a Siófoki Nagystrand is, ahol elkészült egy 800 méteres gyermekhomokozó mintegy 17 méter hosszú csatahajóval és egyéb játékelemekkel, valamint gyermekmedencével. A városban egész nyáron elképesztő kulturális programkavalkád várja a közönséget, szabadtéri koncertektől színházi előadásokon át a gasztronómiai fesztiválokig, de beiktathatunk egy kerékpáros túrát, hajós kirándulást vagy akár panoráma repülést is. Kihagyhatatlan élményt kínál a siófoki óriáskerék, amelyről soha nem látott arcát mutatja a kéklő balatoni víztükör.

Ha a balatoni harmóniát keresi

A SunGarden Wellness- és Konferencia Hotel****, Siófok napsütötte élménykertje a város központjában, platánfa sétánnyal körül ölelt parkban helyezkedik el, alig 150 méterre a Balaton parttól és a közkedvelt Petőfi Sétánytól, ahol sohasem áll meg az élet. A szálloda épületének gyönyörű környezete, csodás parkja, a Balaton közelsége, valamint a szálloda egyértelműen színes szolgáltatáskínálata tökéletes lehetőséget nyújt minden korosztály számára üdülésre, kikapcsolódásra, élményekkel és energiával való feltöltődésre.





Nem számít, milyen az idő

A Hotel SunGarden****-ben pihenve a déli forróságban vagy rossz idő esetén is zavartalanul folytatódhat a nyaralás: a hotel wellness világa egy 8 méteres, kör alakú beltéri élmény medencével, pezsgőfürdővel, szauna világgal, jégkúttal, finn-, infra- és bioszaunával, gőzkabinnal, konditeremmel kényezteti a vendégeket, a tökéletes pihenéshez masszázsok széles választékát kínálják, a felfrissülést sókamra segíti. A kényeztetéshez a szálloda remek ételkínálata is hozzájárul, a forró évszakban közkedvelt nyári ízek, koktélcsodák és kávékülönlegességek várják a vendégeket. Siófoki pörgés, utánozhatatlan balatoni hangulat, egy gyönyörű park és finom ételek – kell ennél több egy tökéletes családi nyaraláshoz?




Családoknak ideális választás

A Hotel SunGarden aktuális ajánlataira érdemes mielőbb lecsapni, hiszen a kedvelt szálloda remek lehetőségeket kínál egy színvonalas családi nyaraláshoz. A „SunGarden Vakáció” és a „Nyárindító Balcsi Party” ajánlatok számos kedvezményt és extrát kínálnak, érdemes mielőbb foglalni. A „Vakáció” csomag akár már két éjszakától is foglalható, a büféreggeli és büfévacsora mellé kedvezményes ebédet is kínál a családoknak. Legalább négy éjszakás foglalás esetén az üdvözlő koktél és az ajándék masszázskupon mellé hajókirándulással is kedveskedik a hotel a nyaralóknak.



A „Balcsi Party” ajánlata szerint legalább négy napos foglalás esetén egy 10 éven aluli gyerek ingyen nyaralhat a hotelben, hét éjszakás foglalás esetén pedig minden éjszaka hétköznapi áron kerül beszámításra. Az itt nyaraló vendégek természetesen részesei lehetnek a „SunGarden élménynek”, a wellness, a játéksarok és a gyönyörű park kínálta lehetőségeknek. Míg a felnőttek a wellnessben pihennek, a gyerekeket várja a Kaméleon gyereksarok és a SunGarden Playhouse játéktere. Ideálisabb helyszínt keresve sem találhatnánk egy családi nyaraláshoz.


2018. június 12., kedd

Már vonattal is elérhető a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózat


Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civilszervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy  jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is.

Új erdei kerékpáros útszakaszokat nyitottak meg Kesztölc és Piliscsév, valamint Pilisszántó között, így összesen már 350 kilométeresre bővült a 2016-ban létesített Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat. A családok, túrakerékpárosok, és kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló útvonalak eléréséhez új „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet is kialakítottak Kesztölcön, így 10-re nőtt a hálózatba kapcsolt autós megállók száma.

A kezdeményezés fontos újdonsága, hogy két, immár vasúttal is elérhető kiindulópontot is kialakítottak, egyet Piliscsaba-Klotildligeten, egyet pedig Piliscséven. Mivel az érintett vasútvonalon kerékpárral is lehet utazni, lehetővé vált az erdei kerékpáros túraútvonalak tömegközlekedéssel történő megközelítése.



Az utóbbi évek kutatásai rámutattak, hogy a Pilisi Parkerdő kirándulóhelyeit egyre többen keresik fel kerékpárral: évente 1,5 millió biciklis látogatási alkalmat regisztrál az erdőgazdaság. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul alakította ki a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot, amely a mostani bővítés eredményeként 350 kilométernyi bejárható erdei utat kínál a Pilisben, a Visegrádi-, és a Budai-hegységben, összesen tíz parkolóval, és két vasúti csatlakozási ponttal. A hálózat részét képezik a terepen elhelyezett térképes információs táblák is, amelyeken összesen 34 darab, különböző nehézségű túrát javasolnak az erdészek. A táblákon egyben felhívják a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira és etikájára, hogy az erdőt látogató gyalogos, lovas és kerékpáros túrázók egymás igényeire tekintettel, az erdő értékeit közösen megőrizve szervezzék kirándulásaikat. Természetesen az útvonalak szabadon variálhatók, de aki először indul a térségbe kerékpározni, azok számára könnyebbség a szakemberek által összeállított útvonalak bejárása.

A „Parkolj + Bringázz!” pontok, és az onnan induló javasolt túrák megtekinthetők a parkerdo.hu
oldalon, a terepen pedig információs táblák, és számozott jelzések segítik a tájékozódást.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.