Szarvas nyugati határában, az Arborétum
északnyugati részén a Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum munkatársai megelőző
feltárást végeztek és egy hétezer éves,
késő neolit kori, a tiszai kultúrába tartozó településrészletet tártak fel!
Maga a régészeti lelőhely Szarvas egyik
legfontosabb lelőhelye, kiemelten
védett, őskori leletekben igen gazdag. A halmot először 1655-57 környékén
említik az írott források, hivatalosan azonban csak 1875-76 táján írnak róla,
mint régészeti lelőhelyről. A lelőhelyen legutóbb 2015 őszén végeztek itt feltárásokat,
melynek során a jelenlegi ásatáson előkerült jelenségekkel megegyező korú
temetkezéseket és teleprészletet tárt fel a lelőhely északi részén.
A 2019-es ásatás színhelye a késő neolit kori
tell-jellegű teleptől délre található, ahol a központhoz tartozó egyik ún.
külső településrészletet sikerült megfigyelni. A régészeti jelenségek felső
szintje a mai felszínhez mérten kb. 40-50 cm mélyen jelentkezett először.
Két objektumból egy-egy karcolt díszű,
jellegzetesen késő neolit kori kerámiatöredék is napvilágra került, melyek
alátámasztották a feltárt településrészlet korát. A településrészlet viszonylag
sűrűn, két-háromméterenként gödrökkel tagolt, melyekből viszonylag sok
kerámia-, állatcsonttöredék, illetve az egykori házakra utaló patics- és
tapasztásdarabok kerültek elő. A gödröktől délre sikerült az egykori felszínre épített,
oszlopszerkezetes ház kb. öt-hat cölöphelyét is feltárni.
A cölöphelyektől ÉK-re egy zsugorított testhelyzetben eltemetett, a csontozat és fogazat
alapján kb. negyvenes évei környékén elhunyt férfi vázát tárták fel. A
rétegtani megfigyelések, a megbolygatott leletek alátámasztották, hogy a vázat utólag ásták el a
településrészleten. A késő neolitikum időszakában általános szokás volt a
halottakat a település egy lakott területen kívül eső részébe elásni. A váz
mellett nem találtak maradandó mellékletet.
A telep kapcsolatrendszerére mutatnak a
gödrökből származó, viszonylag nagyszámú, pattintott, kovából és obszidiánból
készült kőeszközök töredékei is. Gazdaságukra és gazdálkodásukra a növények
őrléséhez használt kb. tenyérnyi dörzskövek, halcsont és a nagyszámú kagylók
utalnak. Az utóbbit magas fehérjetartalma miatt nagy mennyiségben gyűjtötték, s
ették.
További
információ:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése