2021. február 11., csütörtök

Éljen a szerelem! Valentin-napi különkiadással jelentkezik a Momentán!

Még tart a tél, továbbra sem távozott a vírus, csak online lehet színházi előadásokat tartani... De azért lesz valami jó is a februárban! A Momentán Társulat Valentin-nap alkalmából egy különleges előadással készül: az Online Rendezők Viadala előadáson kívülről-belülről-alulról-felülről forgatja át az összes létező filmes szerelmi klisét, a nézők ötletei alapján. Február 14-én 20 órától várnak a monitorok elé.

 

A Momentán Társulat tavaly tavasszal indította el online improvizációs előadásait. Azóta rendszeresen újabb és újabb meglepetéssel készülnek a nézők számára, hogy az otthon töltött időt nevetéssel fűszerezzék.

Az Online Rendezők Viadala előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Négyféle rendezői koncepció felvázolásával, a szereplők, látvány, hangulat megidézésével (pitchelésével) és egy-egy jelenet bemutatásával indul az előadás. Mind a négy improvizált rendező célja, hogy a „producerek”, azaz az online résztvevő közönség, az ő filmkoncepcióját válasszák. A közönség - Momentán szokás szerint - alakítója is a történeteknek, chaten keresztül küldheti be ötleteit, amelyek alakíthatják az estét.  

Az improvizált filmötletek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a néző-producerek minden kör után online szavaznak, hogy melyik sztorit tartják méltónak a folytatásra és melyiknek mondanak búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a befejező nagyjelenetét is láthatják. 

Valentin-nap alkalmából minden filmes műfajba belelopják a romantikus kliséket, megható szerelmi szálakat, legyen az egy kémtörténet, egy ifjúsági film vagy egy western.  Ráadásul az előadás nézői között egy meglepetést kisorsolnak az adás során.

Azoknak is ajánljuk az előadást, akik most épp nem szerelmesek. De további három előadással is készülnek februárban, hogy senki ne maradjon improvizáció nélkül:

Február 17-én Impró Ninja Warrior: Három Momentános három impró ninja szerepébe bújik, akiknek különböző improvizációs kihívásokat kell teljesíteniük. Hogy pontosan miket, azt sem ők, sem a közönség nem tudja előre.



Február 24-én Online RögvEst: Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény, ezúttal online.

Február 28-án pedig re:Verze Antidepresszáns: Improzivált dalok a közönség ötletei alapján, a pozitív hangulat jegyében.

Forrás: Momentán Társulat sajtóanyaga

2021. február 9., kedd

Online szabadulószoba-bajnokság 02.13.

Megrendezésre kerül az első online szabadulószoba bajnokság Magyarországon!

Az Online Szabadulószobák az elmúlt évben megjelenő korlátozások nyomán jelentek meg a nemzetközi és a hazai színtéren. A bajnokságot szervező és lebonyolító HomeUnity kínálatában 2020 áprilisa óta érhető el a Sherlock “Homes” online szabadulószoba, amely eddig csak a cégek számára volt elérhető. A február 13.-án 15:00-tól megrendezésre kerülő bajnokság azonban mindenki számára nyitott, aki szereti a kihívásokat, a kreatív feladatokat vagy csak egy kis kikapcsolódásra vágyik baráti körben.

“Az Online szabadulószoba gyakorlatilag, a megszokott és itthon méltán népszerű offline szabadulószobák átültetése a számítógépre. A játékosok 4 - 10 fős csapatokban indulnak el, hogy kibogozzák a rejtélyt, amihez az első nyomot az esemény elején egyszerre kapja meg az összes csapat. Nem szeretnénk sokat elárulni a feladatokról, hogy megmaradjon a felfedezés öröme és mindenki egyenlő esélyekkel induljon, de találós kérdésektől, az Instagramon való böngészésen át, egészen a széf feltörésig sok különböző kihívással kell szembenéznie a versenyzőknek. 

Továbbra is elérhetők a cégek számára a csapatépítő programjaink, úgy gondoljuk, hogy különösen fontos lesz az idei évben, hogy ki mekkora hangsúlyt helyez a csapatösszetartásra. Ezzel a bajnoksággal ugyanakkor az a célunk, hogy a baráti társaságok számára is kínáljunk egy alternatívát, amivel együtt szórakozhatnak és feldobhatják a szürke napokat a korlátozás szabályait tiszteletben tartva.” - Bánki Dávid moderátor.

A csapatok két körben mérik össze tudásukat, mindkét fordulóban az időeredmény dönt, hogy objektív sorrend legyen állítható a végén. Az első szobából  a leggyorsabb 10 csapat jut tovább a második körbe, ahol eldől, hogy ki lesz az ország legjobb online szabadulója.

A nevezési díj csapatonként 20.000 Ft, azonban ennek az összegnek a többszörösét nyerheti vissza a legrátermettebb különítmény, hiszen az első helyezett 100.000 Ft-ot, a második helyezett pedig 50.000 Ft-ot tehet zsebre. Bővebb információt az esemény hivatalos Facebook Eseményében találhatnak az érdeklődök: ESEMÉNY LINK. Jelentkezni pedig az alábbi linken tudnak: REGISZTRÁCIÓ

Forrás: HomeUnity sajtóanyaga és Pixabay kép

Mintegy 4,3 milliárd forintból fejlesztik a fertődi Esterházy-kastélyt

Lerakták a fertődi Esterházy-kastély európai uniós és hazai forrásból 2022 őszéig megvalósuló turisztikai célú fejlesztésének alapkövét pénteken.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa azt emelte ki, hogy a beruházással tovább erősödik a kastély kultúrtörténeti, művészettörténeti, építészettörténeti értékének turisztikai vonzereje.

A fejlesztés részeként helyreállítják a kastély középső tömbjét - mondta. Hozzátette, hogy a korábban már restaurált díszterek és a felújított lépcsőház kivételével a keleti és nyugati szárnyak földszinti és első emeleti kiállítási tereit, a keleti összekötő szárny földszintjét és az onnan induló barokk lépcsőt állítják helyre, valamint felújítják az Óraszintet és a Belvedere-t.

A földszinten korabeli bútorok, iparművészeti alkotások és festmények mutatják be Esterházy "Fényes" Miklós korát. Az emeleti termek közül egyes helyiségekben bizonyos fokig megmarad az enteriőr, de az összképet modernebb formában tárják a látogatók elé.


Kifejtette, hogy a kiállításnak ez a része egyrészt a kastélytörténetet mutatja be, másrészt kultúrtörténeti érdekességeket tár majd a látogatók elé, megidézi mások mellett Joseph Haydn alakját és Eszterháza rangos vendégeit az uralkodócsaládból.

Felidézte, hogy az épület Magyarország legnagyobb és legimpozánsabb barokk kastélya, százhuszonhat rokokó stílusú szobával. A mai kastély magját 1720 táján kezdték el felépíteni, majd többször bővítették.

Az első nagy fejlesztési ütem 1762 és 1768 között zajlott Nicolaus Jacoby és Melchior Hefele tervei alapján, a második ütemre 1774 és 1778 között került sor. Az épületet a Belvedere kialakításával fejezték be az 1780-as évek közepén - mondta.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a beruházás fő célja az, hogy egy 21. századi igényeknek és trendeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció alakuljon ki.  

Barcza Attila, országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy Sopron és környéke kiemelt turisztikai térség, amelynek köszönhetően folyamatosak a fejlesztések a térség kulturális, természeti és épített örökségeiben.

Hozzátette, hogy ezzel a fejlesztéssel nemcsak méltó rangját nyeri vissza a kastély, hanem az Esterházy-családot és a barokk-rokokó korszakot is újszerű perspektívából mutatják be a látogatóknak.

Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a beruházást, mert az 1960-as évek legelső felújítása óta a mostanihoz fogható, a kastély teljes középrészét érintő felújítás nem történt. A középrész korábbi felújítása a kastély négy díszterét és díszlépcsőházát érintette, amelyek a mostani felújítás időtartama alatt is látogathatók - mondta.

A fertődi Esterházy-kastély bemutatkozóját ide kattintva olvashatják az érdeklődők.

Forrás: MTI 2021. február 5., péntek 15:31

2021. február 2., kedd

TOP 4+1 Hotel Office ajánlat

Home office másként, hotelokban. Válasszon kedvére Kalocsán, Budapesten, Bonnyán, Esztergomban vagy Balatonfüreden lévő, üzleti csomagot kínáló szállodáink közül.

A TOP ajánlatok alapvető tartalma:

  • Minimum 1 éjszaka szállás
  • Reggeli
  • Wifi
  • Parkolás
Hotelonként eltérő grátisz tartalmak:
  • Ebéd vagy vacsora kedvezményes igénylési lehetősége
  • Kikapcsolódási lehetőségek (pl. túrabot vagy kerékpár használata)
  • Késői bejelentkezés
  • Nyomtatási, scannelési, vasalási lehetőség
  • Tárgyalóterem használata
  • Szobai bekészítés
  • Reggeli kávé
A foglalások legtöbb esetben rugalmasan módosíthatók és/vagy lemondhatók, a legtöbb helyen előleg befizetése nélkül érvényesek. Igénybevétel feltétele az üzleti, gazdasági, oktatási célból való érkezés igazolása.

Figyelem a csomagok tartalma módosulhat, pontos tájákoztatást a szállodák tudnak adni.

1. Pilvax Hotel, Kalocsa

A csomag tartalma:

  • Elhelyezés klimatizált, Smart WiFi LCD tv-vel felszerelt szobában
  • Touchpad bekészítés a szobába
  • Bőséges„business” reggeli, hogy sikeres napja legyen
  • Fénymásolási és nyomtatási lehetőség
  • Finn szauna és pihenő korlátlan használata
  • Korlátlan internet használat
  • Díjmentes parkolás
  • Kedvezmények

További információ, ajánlatkérés és foglalás IDE KATTINTVA érhető el.

2. Klebelsberg Kastély, Budapest

Az élet nem állt meg, a munka megy tovább. Üzleti utazóinknak megalkottuk Sleep & Go csomagunkat, mely nyugodt pihenést és bőséges reggelit kínál. Velünk, távol az otthonától is jól indulhat a napja! 

A csomag tartalma:

  • Szállás elegáns szobában, színes LCD LED televízió kábel csatornákkal, USB média lejátszási lehetőséggel
  • Reggelis ellátás (létszámtól függően büféreggeli vagy tányérszervíz)
  • Késői bejelentkezési lehetőség (20.00 óráig)
  • Kérés esetén ébresztés
  • Parkolás zárt parkolóban
  • WIFI a szálloda területén

További információ, ajánlatkérés és foglalás IDE KATTINTVA érhető el.

3. Somogy Kertje Üdülőfalu, Bonnya

AJÁNLAT ÜZLETI UTAZÓKNAK - KEDVEZMÉNYES VACSORÁVAL, AJÁNDÉK BORRAL 

Kivéve ünnepi időszakokban. Zárolt időszakokkal kapcsolatban érdeklődjön a recepción!

Üzleti céllal Somogy megyében tartózkodó vendégeink számára Üdülőfalunk biztonságos szállást és pihenést kínál. Az egymástól távolabb elhelyezkedő házak, a kényelmes szobák akár hosszabb távon home office céljára is megfelelnek. A tágas, nagy légtérrel és galériával rendelkező főépület biztonságos helyszíne lehet egy-egy üzleti megbeszélésnek, találkozónak vagy oktatásnak, természetesen csak a mindenkori jogszabályoknak megfelelően.  

A csomag tartalma:

  • Szállás minimum 1 éjszakára, komfort szobában
  • Igény esetén dolgozóasztal, asztali lámpa, szék biztosítása
  • Üzleti reggeli (kontinentális vagy vidéki)
  • Megbízható wi-fi az Üdülőfalu teljes területén
  • Parkolás
  • Ajándék: 2 órás túrabothasználat

További információ, ajánlatkérés és foglalás IDE KATTINTVA érhető el.

4. Bazilika alatt Panzió, Esztergom

A csomag tartalma:

  • Szállás teljesen felújított panzióban
  • Fürdőköpeny és törölköző bekészítés
  • Bőséges választékú svédasztalos reggeli 
  • Kiváló minőségű reggeli kávé
  • Parkolás a panzió mellett
  • Korlátlan szaunahasználat

Szükséges felmutatni, hogy üzleti célból utazik

További információ, ajánlatkérés és foglalás IDE KATTINTVA érhető el.

+ 1 tipp, ha hosszabb útra indulna, 3 éjszakás, balatonfüredi ajánlat

5. Hotel Akadémia, Balatonfüred

Maxolja ki munkanapját! Hatékony irodai munkavégzés biztonságos szállodai környezetben.Foglalja le minimum 3 éjszakás hotel office ajánlatunkat, ha hiányzik az irodába járás, a körülmények az eredményes munkavégzéshez, és a kreatív csend az alkotó munkához! Költöztesse ki a munkáját az otthonából, irodázzon szállodai kényelemben nálunk! 

A csomag tartalma:

  • Szállás kényelmes standard, erkélyes szobában vagy lakosztályban
  • Félpanziós ellátás
  • Ebédrendelési kedvezmény
  • Kávé, tea és ásványvíz bekészítés minden nap a szobába
  • A vacsorához 1 üveg sör vagy 1 pohár bor
  • Díjmentes korai érkezés (12:00) vagy késői elutazás (12:00)
  • Tárgyalásokhoz teremhasználat
  • Nyomtatási, scannelési lehetőség
  • Vasalási lehetőség a recepción
  • WIFI
  • Parkolás
  • 1 óra díjmentes kerékpár használat

SZOBÁK FELSZERELTSÉGE• színes LCD televízió kábel csatornákkal• telefon• széf• egyedileg szabályozható klímaberendezés• minibár• bőröndtartó• fénykizáró függönyök• hangszigetelt, nyitható ablakok• hajszárító• elektronikus füstjelző 

További információ, ajánlatkérés és foglalás IDE KATTINTVA érhető el.

Figyelem a csomagok tartalma módosulhat, pontos tájákoztatást a szállodák tudnak adni.

További kedvezményes ajánlatokért keresd bátran honlapunkat: https://www.utazzitthon.hu