2021. augusztus 4., szerda

Augusztus első hetében idén is Kőfeszt: a nyugalom fesztiválja

Pál István Szalonna és Bandája, Nagy Feró, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Szent Efrém Férfikar, a Fonó zenekar, de Pély Barna is ott lesz a Kőfeszten, aminek idén is a Káli-medence ad otthont augusztus 4-8-ig. Az immár hároméves fesztivál ebben az évben tíz településen várja a kikapcsolódni és szórakozni vágyókat.


Utazzitthon-tipp: kattints a települések nevére további ajánlóért (szállás, program, látnivaló)!

A Káli-medence szívében harmadik alkalommal rendezik meg a Kőfesztet, a nyugalom fesztiválját, aminek idén már tíz helyszín ad otthont: Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Pálköve, Salföld, Balatonrendes és Monoszló

Az ötnapos fesztivál mesés miliőben kínál változatos programokat a látogatóknak. A fesztivál egyik fontos missziója, hogy népművészetünk, néphagyományaink ne városiasodjanak el, elsősorban ne egy betondzsungel körülményei között éljenek, hanem természetes környezetükben: a falvakban. Ehhez a hitvalláshoz igazodva lesznek tökéletes helyszínei a fesztiválnak a Káli-medence kis települései. 

Állandó vendégnek nevezhető, hiszen harmadik alkalommal lesz jelen az eseményen önálló estjével Lázár Csaba, és koncertjével Pély Barna, házigazda zenekarként az Erdőfű, valamint a gyermekek nagy kedvence, a Fanyűvő játszóház. De a Fonó zenekar éppúgy visszatérő fellépője a fesztiválnak, mint a Tapolca-Diszelről érkező Navratil Andrea. A komolyzene szerelmesei is megtalálhatják a számukra kedves programot a Kőfeszten, hiszen a Liszt Ferenc Kamarazenekar idén is egy közvetlen, jó hangulatú minőségi koncertet ad az első napon a fűben heverésző érdeklődő közönségnek Kékkút Templomkertjében, hasonlóan a Szent Efrém Férfikarhoz, akik Kővágóörsön, a balatonhenyei református templomban és a kékkúti római katolikus templomban koncerteznek majd.

Erdélyi zenészek címmel nyílik meg, és lesz látogatható a fesztivál ideje alatt Kása Béla fotókiállítása Kővágóörsön. A tárlatban a művész a táncházmozgalom kiemelkedően fontos adatközlő zenészeit mutatja be, akikre ritkán vagy talán sosem fordul elég figyelem. A folklór, a hagyományőrzés és hagyománytisztelet jegyében idén a szegedi Nagy Gábor Rokonok című fotókiállítása lesz a főszereplő, középpontjában a dél-alföldi tanyavilág pásztoraival, juhászaival, gulyásaival, kondásaival. Természetesen további kiállításokat is láthatnak majd az érdeklődők, például a köveskáli Szép Andrea, a győri Kovács Ildikó vagy Csurák Erzsébet tárlatait.

A gyerekek és a családok számára többek között mesemondással, kézműveskedéssel, dúdoló programokkal és lovagoltatással is készülnek, de a Veszprém megyei Kiscsőszről érkező Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület kétnapos Pannon forgataga is várja a kicsiket és nagyokat. Itt Veszprém megye értéktárának, gasztronómiájának megismerése, népviseleteinek bemutatása és felpróbálása mellett népi ügyességi és sportjátékokban lehet részt venni, a színpadon pedig folyamatos folklórműsor lesz látható a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület szervezésében. 

A gazdag programkínálatban Képmás-estek is szerepelnek, vendégeik Navratil Andrea, a kárpátaljai Pál család és a Szent Efrém Férfikar tagjai lesznek. 

A Hagyományok Háza 2021-től együttműködő partnerként jelenik meg a nyugalom fesztiválján. A köveskáli FolkUdvarban várják az érdeklődőket, de már a Kőfeszt előtt felvezető családi programokat tartanak augusztus első napjaiban, amelynek keretében egy népszerű geo caching kirándulással fedezik fel a települést, de szerveznek falujátékot és családi vetélkedőt is. A FolkUdvarban izgalmas programokkal, koncertekkel és táncházakkal várják a szórakozni vágyókat. 

Győr 2021-ben ünnepli királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulóját. Augusztus 5-e a Káli-medencében Győr napja lesz. Barokk viseletbe öltözött hölgyek Kővágóörsön, könyvbemutatók, színpadi produkciók, pannonhalmi sörterasz, a városhoz kötődő képzőművészek kiállításai, de a Győri Kékfestő Műhely is jelen lesz a fesztiválon. 

Kerekasztal beszélgetésekkel, slammer programokkal és népi focitornával is találkozhat az, aki augusztus 4-8-ig a Kőfesztre látogat, és természetesen esténként nagykoncerteken is részt vehet. Fellép Pál István Szalonna és Bandája, a Fonó Zenekar, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Firkin, a Bulldózer, de Nagy Feró is a Kőfeszten ünnepli 75. születésnapját, valamint a Trianon 100 című előadás és koncert is várja a közönséget a kővágóörsi sportpályán. Esténként táncházban mulathatnak a táncoslábúak, ahol az Erdőfű, az Üsztürü, a Tarsoly, a Dűvő és Heveder zenekarok gondoskodnak majd a jó hangulatról. 

Az elfeledett ízek, technikák reneszánszának három napon keresztül Mindszentkálla ad otthont, hiszen egy sütiversennyel kibővített Magyar Ízek Utcája rendezvény zárja majd a kultúra nyugalmas ünnepét. A rendezvénysorozat több mint tíz éves történetének első vidéki kitelepülésének választotta a Kőfesztet, ahol három napon át a Kárpát-medence területének ízletes ételei lesznek kóstolhatók.

2020-hoz hasonlóan a Veszprém Megyei Kormányhivatal jóvoltából idén is egy kormányablak busz segíti a hivatalos ügyintézést a Kőfeszt helyszínein: Kővágóörsön, Köveskálon, Kékkúton és a Pálköve-strandon.

A Kőfeszt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Forrás és további információ ide kattintva érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése