A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adventi Ünnep a Bazilikánál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adventi Ünnep a Bazilikánál. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 3., szombat

Top 5 adventi vásár

Összegyűjtöttünk öt adventi programot, melyek segítenek előcsalogatni az ünnepi készülődés csodálatos érzését, megidézik a karácsony hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét.

Advent Győrben - Téli Fesztivál
Koncertekkel, előadásokkal, szakrális programokkal és kézműves kirakodóvásárral várja az adventi időszakban Győr belvárosa a látogatókat. A Széchenyi téri színpadon minden pénteken, szombaton és vasárnap koncerteket tartanak. Fellép mások mellett az Aranykapu zenekar, az Apnoé együttes és a Kávészünet zenekar. Nyolcadik alkalommal rendezik meg december 10-én a nemzetközi betlehemes találkozót, amely a hagyományos belvárosi felvonulással kezdődik. Minden vasárnap 17 órakor gyújtanak meg egy-egy gyertyát az adventi koszorún egy-egy felekezet közreműködésével. A gyertyagyújtás után fényjátékkal is várják a közönséget.
A programsorozat keretében mutatják be december 10-én az Audi Arénában a Győri Balett előadásában A diótörő című darabot, a Győri Nemzeti Színházban december 17-én a Doktor Zsivágó című musicalt, a Győri Filharmonikus Zenekar pedig adventi kamarakoncerteket ad.
A programsorozat december 31-ig tart.

Dóm téri advent - Szeged
Magyarország (egyik) legszebb tere ad helyszínt a Szegedi Karácsonyi Hetek kézműves adventi vásárának. A Szegedi Fogadalmi Templom tövében a hazai kézművesipar remekművei mellett Dél-Magyarország legnagyobb szalmalabirintusa várja a kicsiket és szüleiket. A Dóm Téri Karácsonyi Hetek egyik leglátványosabb produkciója az a gigantikus méretű Mesés Kastély, amely számtalan kézműves foglalkozás mellett Csukás István `életnagyságú` mesehőseivel kápráztatja el az érdeklődőket. A Szegedi Karácsonyi Hetek számtalan meglepetés programmal vár mindenkit szeretettel 2016. november 25. és december 24. között.

Adventi Ünnep a Bazilikánál - Budapest
A budapesti Szent István téren évről évre advent első vasárnapján pompás köntösbe öltözik a város, monumentális fényfestést húz magára a Bazilika és zsibongással telik meg a tér is. Meseországot idéző vásárban felidézzük a karácsonyi készülődés hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét is. Adventkor a belváros fő találkozási pontja. Ott találkozunk! Hiszen az elsődleges cél is az volt, hogy a vásár épületeivel, a kiállítók tudatos megválasztásával és a programokkal egy olyan szerethető közösségi teret alakítsanak ki, ahol jó találkozni barátokkal és kollégákkal, ahol jó a karácsonyi rohanásban megállni és megpihenni, ahol igazi élmény minden eltöltött perc. Az első ÖKO vásár, melynek küldetéstudata, hogy óvjuk a környezetünket, és elkötelezett a fenntarthatóság mellett. Ezért a gasztro kiállítók csakis kizárólag 24 óra alatt lebomló termékekben tálalják az ételeket. Minden nap, szünnap nélkül ingyenes korcsolyapálya várja a gyermekeket 14 éves korig, ahol ingyenes korcsolyabérlésre is lehetőség nyílik, valamint hétvégente ingyenes korcsolyaoktatáson is részt vehetnek a kicsik.  A Bazilika homlokzata minden nap sötétedéstől pompás fényárba borul, hogy a látogatók Közép-Európa egyik legnagyobb 3D-s fényjátékát tekinthessék meg. Egyedülálló kulturális programsorozattal, kézműves foglalkozásokkal és meglepetés koncertekkel is kedveskednek a látogatóknak.
A programsorozat 2017 január 2-ig tart.

Debreceni Advent és Aranycsengő vásár
A Kossuth téri adventi vasárnapok a közösségben megélt karácsonyvásár lehetőségét kínálják, felekezetek, hagyományőrzők, művészek közreműködésével, közös gyertyagyújtással. Az ünnepi ráhangolódást, készülődést a Kölcsey Központ koncertjei, karácsonyi kézműves vásár a belvárosban, és a „Nyitott Városháza” programjai segítik. Meghitt karácsonyi hangulattal és színes programokkal várják a vásárra látogatókat. A Debreceni Advent programjai idén is a város intézményei, az egyházak és civil szervezetek összefogásával valósulnak meg és a város karácsonyfája körüli tér szolgál otthonául az ünnepi eseményeknek.
Az Aranycsengő Vásáron kézművesek, iparművészek, egyedi kézműves termékek várják a karácsonyra készülő vásárlókat. Helyszín a Piac utcának a Csapó és Bajcsy Zs. utcáktól a Kossuth és a Széchenyi utcáig terjedő szakasza.
A programsorozat december 23-ig tart.

Karácsonyi Vásár és Fesztivál - Sopron
Pazar pompában idén sem lesz hiány az adventi időszakban Sopron belvárosában. A téren felállított óriás fenyőfa, a hívogató Betlehem és a mindenki számára figyelemfelkeltő adventi kalendárium sokszínűsége mellett megtalálhatóak lesznek a hazai kézműves termékek, kiváló ajándékokat vásárolhat a kirakodóvásárban és meleg finomságokkal kényeztetheti magát a kedves látogató!
Teakülönlegességek, forralt bor, puncs és természetesen gyermekpuncs mellett kicsit és nagyobbak örömüket lelhetik a színpadi programokon is, ahol Sopron szinte valamennyi iskolája és óvodája bemutatja műsorát. A legkisebbek és a kicsit nagyobbak után Sopron ismert, és még kevésbé ismert, de feltörekvő tehetségei csillogtatják meg tudásuk legjavát. Minden vasárnap közösen gyújtják meg hatalmas adventi koszorú egy-egy újabb gyertyáját.
A programsorozat december 23-ig tart.



2015. október 27., kedd

Adventi forgatag Budapesten

Budapest Belvárosában idén is három adventi rendezvény teszi ünnepélyessé a várakozás időszakát.

A Vörösmarty téren a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár, a Szent István téren pedig az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat várja a karácsonyi készülődőket.

Élvezd Budapest egyedülálló adventi hangulatát a Vörösmarty téren!

Kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a látogatókat 2015. november 13. és 2016. január 6. között a Vörösmarty téren.
Magas minőségű termékekkel, színvonalas kulturális- és gyerekprogramokkal készül az Európa 10 legszebb adventi vására között jegyzett forgatag a főváros egyik legszebb terén.

A vásár ideje alatt a látogatókat csaknem kétszáz nívós program várja. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertek váltják egymást, hétköznaponként 17-20 óráig, hétvégén pedig 16-20 óra között.
A gyerekeket hétvégenként 11-16 óra között bábszínházzal és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak, illetve a térre látogató családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. December 4-ig péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is várják a gyerekeket, akik a gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban.
Újdonság lesz a vásárban az ASAPA alkotócsoport által felállított „Malacok húzta szánkókaraván” játszótér, ami egy szánkótalpas mozdonyból és három kapcsolódó kocsiból áll. A vagonokban a vezetőfülkén túl lesz ökotelefon, golyógurító pálya, 3 dimenzióban mozgatható központi periszkóp, interaktív öko tv, kincskereső játék, etethető „muki” szobrok, beépített hangkeltő eszközök, továbbá különféle nyitható ajtócskák, reteszek, zárak, azaz minden, amit a gyerekkezek kedvelnek.

A hagyományokhoz híven, a 6 héten át tartó kézműves vásárra 12 karitatív szervezetet is meginvitáltak a szervezők. Hetente két segélyszervezet mutatkozik majd be és gyűjthet adományokat.

Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár 
A 2015. november 21-től 2016. január 3-áig tartó rendezvényt idén harmadik alkalommal szervezi meg a Szabad Tér Színház a fővárosi önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik. A fesztivál kuriózumának számítanak a látványos köztéri installációk: az óriási adventi koszorú, a gyerekek által díszített fenyőfák és Budapest legnagyobb karácsonyfája.
A Városháza parki karácsonyi vásárban a legjobb hazai kézműves portékák mellett idén a hagyományos falusi gasztronómia mutatkozik be, igazi látványkonyhával, muzsikusokkal. A minőségi termékeken és finom falatokon túl a szervezők számos ingyenesen látogatható programot kínálnak a családoknak, hogy még tartalmasabbá tegyék az ünnepvárás időszakát.

A szervezők a tér központi részén felállított fűtött Üvegházban a hét minden napjára hirdetnek programot, ahol immár hagyományosan bemutatkoznak a város legjobb művészei, együttesei és tehetséges fiataljai. Hétköznap esténként amatőr hagyományőrző csoportok, kórusok, színjátszók, zeneiskolák növendékei mutatják be karácsonyi műsoraikat, a négy adventi hétvégén pedig egész napos rendezvényeket szerveznek. Péntek, szombat és vasárnap bábszínházi előadásokkal, mesékkel, gyerekkoncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, betlehemes játékkal várják a gyerekeket, és könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal és koncertekkel a felnőtteket. 2015-ben fiatal együttesek mutatkoznak be, nemcsak jazz, komolyzene, világzene, hanem populárisabb, pop és crossover műfajokban is, de lesz kortárs irodalom zenével programsorozat is. Idén is megérkezik majd a Mikulás, és minden vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtanak egy gyertyát a város legnagyobb adventi koszorúján.

A családias hangulatú rendezvény 2015-ben is több jótékonysági gyűjtést szervez a rászoruló családok részére. Idén a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan programokat is szerveznek, amelyeken gyerekcsoportok adnak ajándékba műsort és más adományokat hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény 2015. november 27-től 2016. január 2-áig tart nyitva a Szent István téren. 
Esténként 3D-s karácsonyi fényfestés borítja be a Bazilika monumentális homlokzatát. Idén először a Zrínyi utca teljes egészében forró és illatos ínyencségek sorakoznak fel. A gyerekeket pedig idén is 200 négyzetméteres korcsolyapályával és hétvégeken korcsolya oktatással várják a szervezők.

Sötétedés után fél óránként kelnek életre a 37X28 méteres homlokzaton a színpompás, karácsonyi ihletésű rövidfilmek, a tér és a belváros ünnepi fényei varázslatos hátteret adnak egy téli sétához. Változatos programokkal, jótékonysági napokkal várják a családokat, baráti társaságokat.
A Magyar Ökumenikus segélyszervezet a vásárban berendezett „szeretet.éhség” sütödéjében az önkéntesek a látogatókkal és a szervezetet segítő meglepetés vendégekkel közösen készítik a mézeskalács szíveket, amelyekkel az adományozóknak mondanak köszönetet.

A Bazilika előtti vásár mesés hangulatú faházai között számtalan előzetesen zsűrizett, kézzel készített és igényesen kivitelezett ajándék között válogathatnak a térre érkezők, de az Adventi Ünnep a Bazilikánál legalább ilyen széles kínálatot nyújt a gourmet vendégeknek is.  A Szent István tér és környéke egész évben vonzza a látogatókat, a téli szezon indulásával pedig nemcsak a vásár kiállítói, de a tér és a környék bár- és italkultúrájának meghatározó szereplői is izgalmas újdonságokkal várják a vendégeket.

A tér mesebeli hangulatú faházai mellett a Bajcsy Zsilinszky utat és a Hercegprímás utcát összekötő szakaszon is kézműves kiállítók sorakoznak majd, a karácsonyi vásár emellett a Zrínyi utca felé is terjeszkedik. A Sas utcától a Széchenyi térig a legmenőbb hazai food truckek és street food kiállítók sorakoznak majd fel, többek között a ZingBurger, a KolBice, a BudDog, a Paneer, a MexKitchen, a Balkán Grill, a Beffaló Bill, a DiVino és a Korhely. A több mint harminc utcai étkezésre komponált kiállító palacsintával, grill szendvicsekkel, levesező bárral, újhullámos lepénnyel és lángossal, pljeskavicával, olasz édességekkel és sós finomságokkal kényeztetik majd a környező irodaházak megunt heti menüire szokott dolgozóit és azokat, akik az adventi időszak legnagyobb street food őrületét szeretnék szemügyre venni. Január 1-jén pedig a szervezők Lencse Nappal szeretnék megkoronázni

a 35 napon át tartó vásárt az újév alkalmából.