A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Országos Kék túra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Országos Kék túra. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 6., csütörtök

Elmewellness a Zemplénben

A tél folyamán megtapasztalhattuk a szürke ötven árnyalatát, de a tavasz a színeivel meghozza a megújulás szelét, kicsit tényleg másképp nézünk a világra.
Tudományosan bizonyított tény, hogy a természetben töltött idő pozitív hatással van az ember testi és lelki állapotára. Attól függően, hogy mik az elvárások, választhatunk kihívásokkal teli teljesítménytúrákat, vadvízi evezést, terepbringa útvonal bejárást, vagy csak úgy sétálhatunk az erdőben, mezőn, réten.

A japánoknál a cseresznyevirágzás nemzeti ügy. Nekünk a barackvirágzás jelenti ugyanezt. Nekem innentől számítódik az igazi tavasz - napéjegyenlőség ide vagy oda.
Ha valaki nem akar több ezer kilométert utazni a szirombomlás megcsodálásáért, az Országos Kék Túra Boldogkőváralja-Regéc (OKT-261) 16,4 km-es szakaszát áprilisban kell bejárni, hogy részese lehessen ennek a különleges élménynek. Egy piknik a virágzó barackfa tövében azon felül, hogy sokkal jobban esik, mint egy ebéd az irodában, megadja azt a szabadságfokot, amire szükségünk van a kemikália-mentes stresszkezeléshez.


Az adrenalin a veszélyhelyzetekben termelődik; bizonyos eseményekre van, aki így, van, aki úgy reagál. Van, aki vágyja az agyon átfutó „áramütést”, van, aki kerüli még a lehetőségét is. Ha az első csoportba tartozik, akkor a sziklamászás iskolájaként is emlegetett, Hejce településről megközelíthető Sólyom-kő sziklát meg kell ismernie. Egy mászótanfolyam után indulhat a csúcstámadás. Több útvonalon is elérhető a tető, … az egyik függőleges. A kilátás páratlan, 685 méterről már elég jó panorámafotókkal lehet ingerelni a közösségi oldalakon az ismerősöket.


Ha egy kis lendületet is akarunk vinni a túránkba, pattanjunk bringára. Amellett, hogy átmozgatja a comb, vádli, csípő környékét, mentálisan is felfrissít egy kiadós tekerés.
A Fony-Boldogkőváralja 32 km-es, közepes nehézségű kerékpártúra egy látnivalókban gazdag útszakasz: várak, templomok szakítják meg a monotonitást. A szintemelkedés 635 m, ha a Fony-Mogyoróska- Arka-Boldogkőváralja-Vizsoly- Vilmány-Fonyi itinert követjük. De ha, mondjuk, Telkibányán szabadjára engedjük a fékeket, a downhill életérzés is meglehet.

A Szent Erzsébet zarándokút egy másik dimenzió. Ez amolyan kis El Camino. Az elmélkedés és a tiszta gondolatok kapnak teret.
Árpádházi Szent Erzsébet II. András király lánya volt, aki gyermekkorától jótékony cselekedeteiről volt híres. Legtöbbször rózsával a kötényében ábrázolják, ami az első csodáját szemlélteti, amikor is a szegényeknek szánt, a királyi asztalról származó ételt változtatta virágcsokorrá, hogy ne kelljen apjának bevallania tettét. A zarándokút születésének és halálának helyét köti össze, Sárospatakot és Kassát. Út közben szakrális helyek sokasága nyújtja a regeneráló energiaturizmus pozitív, tudattisztító hatását. A gönci pálos kolostorrom közepén állva például különös érzések kerítik hatalmába az embert.


A kényelmi szempontokat sem kell háttérbe szorítani. A 4*-os kényeztetéstől a 4 napraforgóson át a kulcsosházig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő szálláshelyet, annak wellness szolgáltatásaival együtt. A helyi ételek és italok a gyomrot kényeztetik, mert ugye éhesen nem tud az ember koncentrálni se az útra, se a gondolataira.

Forrás:
Aba Turisztikai Egyesület
Telkibánya, Nagy út 2/a.
70/600-999- 3

2015. augusztus 26., szerda

Hamarosan nyílik a Galyatető Turistacentrum


Szeptember 19-én adják át a Galyatető Turistacentrumot és a kilátót a Mátra egyik legszebb pontján. Még tart az engedélyezési eljárás, de a képek arról árulkodnak, hogy hazánkban egyedülálló bázis fogja hamarosan megnyitni kapuit. 



Túratervezés a teraszon. Az Országos Kék túra nyomvonalán Kékesre kirándulhatunk a Mátra-nyergen keresztül. Pompás kilátás nyílik Parádsasvárra útközben.


A bisztróban négy évszakos szezonális ételekkel, minőségi kávéval, borokkal, csapolt sörrel várják majd nemcsak a szállóvendégeket, hanem az áthaladó turistákat, kirándulókat is.

A teakonyhát a Turistacentrumban csak megpihenő, vagy csak szállást kérő vendégek használhatják. Mikrosütőben melegíthetik az ételt, valamint terítéket is találhatnak a szekrényben. Tartózkodásuk alatt az udvaron lévő zárt csomagmegőrző szekrényekbe tehetik hátizsákjukat.

Az első emeleten a fürdőszobás szobák találhatóak, ezek 2-4 ágyasak.

A bakancsos szálláson a vendégeknek a folyosón van egy nagyobb zárt szekrényük, az ágyak mellett kisebb zárt-, és éjjeli szekrény található.A nyitott polcon áramvételi lehetőség és 360 fokban állítható éjjeli lámpát is talál a turista. A szekrények, ajtók a turista jelzéssel ellátott vendég kártyával nyithatóak.



Akik a sátrazást választják, vagy a Kilátó 3 bivakjának egyikében alszanak ők itt találják a megújult nyilvános mosdót, zuhanyzót. Mellette a zárható szekrényeket is használhatják azok a vendégek, akik csak rövid ideig vannak Galyatetőn.


Fotók: MTSZ / Tassy Márk, Gulyás Attila, Bujnovszky Tamás, Garancsi Kata

Forrás: https://www.facebook.com/GalyaCentrum