A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilisi Parkerdő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilisi Parkerdő. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 12., kedd

Már vonattal is elérhető a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózat


Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civilszervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy  jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is.

Új erdei kerékpáros útszakaszokat nyitottak meg Kesztölc és Piliscsév, valamint Pilisszántó között, így összesen már 350 kilométeresre bővült a 2016-ban létesített Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat. A családok, túrakerékpárosok, és kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló útvonalak eléréséhez új „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet is kialakítottak Kesztölcön, így 10-re nőtt a hálózatba kapcsolt autós megállók száma.

A kezdeményezés fontos újdonsága, hogy két, immár vasúttal is elérhető kiindulópontot is kialakítottak, egyet Piliscsaba-Klotildligeten, egyet pedig Piliscséven. Mivel az érintett vasútvonalon kerékpárral is lehet utazni, lehetővé vált az erdei kerékpáros túraútvonalak tömegközlekedéssel történő megközelítése.



Az utóbbi évek kutatásai rámutattak, hogy a Pilisi Parkerdő kirándulóhelyeit egyre többen keresik fel kerékpárral: évente 1,5 millió biciklis látogatási alkalmat regisztrál az erdőgazdaság. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul alakította ki a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot, amely a mostani bővítés eredményeként 350 kilométernyi bejárható erdei utat kínál a Pilisben, a Visegrádi-, és a Budai-hegységben, összesen tíz parkolóval, és két vasúti csatlakozási ponttal. A hálózat részét képezik a terepen elhelyezett térképes információs táblák is, amelyeken összesen 34 darab, különböző nehézségű túrát javasolnak az erdészek. A táblákon egyben felhívják a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira és etikájára, hogy az erdőt látogató gyalogos, lovas és kerékpáros túrázók egymás igényeire tekintettel, az erdő értékeit közösen megőrizve szervezzék kirándulásaikat. Természetesen az útvonalak szabadon variálhatók, de aki először indul a térségbe kerékpározni, azok számára könnyebbség a szakemberek által összeállított útvonalak bejárása.

A „Parkolj + Bringázz!” pontok, és az onnan induló javasolt túrák megtekinthetők a parkerdo.hu
oldalon, a terepen pedig információs táblák, és számozott jelzések segítik a tájékozódást.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

2015. január 7., szerda

Téli sportok a szabadban és az erdőben



Egyelőre nem mindenütt hullott még a téli sportoláshoz szükséges mennyiségű hó, a hideg azonban már megérkezett, így egyre többen indulnak a Budapest környéki erdőkbe gyalog és szánkóval egyaránt. A Pilisi Parkerdő Zrt. éppen ezért rövid áttekintést szeretne nyújtani arról, milyen lehetőségek várják a télen is sportolni vágyókat, s hogy melyek a szabadban folytatott téli sportolás legfontosabb szabályai.

A téli erdő olyan, akár egy természetes sportközpont: ha van hó, akkor szánkózhatunk, több helyen várnak bennünket lesiklásra alkalmas és sífutó pályák, de ha nincs hó, akkor is sétálhatunk, túrázhatunk vagy éppen befagyott erdei tavak tükrén csúszkálhatunk, korcsolyázhatunk.  A téli erdei programok az egész család számára izgalmasak, több generáció érezheti jól magát együtt, miközben a Pilisben, a Budai- vagy a Visegrádi-hegységben, illetve a Gödöllői-dombság erdeiben tölti szabadidejét.
Már most is síelhetünk és szánkózhatunk, sőt, hófánkozhatunk a visegrádi Nagyvillám Sípályán, ahol a nyolc pálya közül haton hóágyúval biztosított, stabil, sportolásra alkalmas hóréteg, valamint esti világítás várja a vendégeket.  A Nagyvillám Sípálya hétköznapokon reggel 9-től este 9-ig, pénteken és szombaton pedig este 10-ig tart nyitva, a szánkózás ingyenes, a zárt pályán kipróbálható hófánkozás pedig különleges élményt nyújt. A decemberi jégkár nem érintette a sípályát, ezért az fennakadás nélkül működik. A pálya közelében a Madas László Erdészeti Erdei Iskola faházai kínálnak fűtött pályaszállást. Javasoljuk a Nagyvillámra indulóknak, hogy a sípályát személygépkocsival a Mátyás király út illetve a Fellegvár felől közelítsék meg, hiszen az útszakasz másik része kevésbé járható. A bonyodalmak elkerülése érdekében tanácsos a parkolóban, vagy az út sípályával ellentétes oldalán parkolni.
Sajnos a jégkár nem kerülte el a Dobogókői Sícentrumot. Mára sikerült egy pályát és egy felvonót kiszabadítani, de a Sícentrumra még további helyreállítási munkák várnak, így örömmel vesznek önkéntes segítséget, munkát és anyagi felajánlást, ezekkel kapcsolatban a +36 30 852 0340-es telefonszámon jelentkezhetnek az érdeklődők. Dobogókőn nincs hóágyú, ezért a szabaddá tett pálya használatához még legalább 10-15 cm vastag hórétegre van szükség.
A Pilisi Parkerdő területén jelenleg nem áll rendelkezésre sífutásra alkalmas mennyiségű hóréteg, de jó hír, hogy a Nagy-Hárs-hegyi sífutóutat a Parkerdő munkatársai jégkármentesítették, így az újabb hóesést követően várja a sportolókat. Megfelelő hóvastagság esetén a hűvösvölgyi Nagy-rét vagy bármely erdei tisztás is kiváló a sífutás kipróbálására.
Sokszor említett, de sosem elégszer ismételhető szabályok:

  • Kijelölt sípályán soha ne szánkózzunk!
  • Mindig csak belátható helyeken, lejtőkön szánkózzunk!
  • Szánkózás és sífutás során is gondoljunk a többi, gyalogos erdőlátogatóra, a gyerekekre és idősekre!
  • A szabadban folytatott téli sportokhoz mindig öltözzünk megfelelően, lehetőleg vigyünk magunkkal váltóruhát és meleg italt!
  • Ködös időben, alkonyat után és viharos szél esetén semmilyen sporttevékenységet ne folytassunk az erdőben!
  • Lehetőleg ne induljunk egyedül az erdőbe!
  • Előre tájékozódjunk az időjárásról a köd, jegesedés vagy viharos erejű szél esetén halasszuk későbbre az erdei sportolást!
  • Csúszós turistautak esetén a túrabot jó szolgálatot tehet!
A jégkárosult erdőkben idén a szokásosnál jóval nagyobb körültekintés szükséges, akár szánkózás, sífutás vagy csupán túrázás alkalmával.
Az erős fagyok miatt külön említést érdemel a természetes vizeken való korcsolyázás és csúszkálás. A vonatkozó rendelet szerint csak állóvizek befagyott jegére léphetünk rá, a folyóvizeket kerülni kell! A tavakon is csak akkor csúszkálhatunk, korcsolyázhatunk, ha a jég kellően szilárd, nem mozog, nem olvad. A természetes vizek jegén akkor lehet biztonságosan sportolni, ha annak vastagsága eléri a 10 centimétert. Ehhez legalább három-négy nap kemény fagyra van szükség. Az óvatosság azonban sosem árt: a jégen először mindig finoman lépkedjünk, bottal kopogtassuk meg a felületét, és csak akkor tegyünk nagyobb mozdulatokat, ha mindent rendben lévőnek találtunk.

A Pilisi Parkerdő Zrt. erdészetei a decemberi jégkár óta folyamatosan dolgoznak a turistautak felszabadításán, mostanra egy-két kivétellel járhatóak az utak. A www.parkerdo.hu/latogathato oldalon lévő térképeket folyamatosan frissítjük. A felszabadított utakról letérni azonban a jégkárral érintett területeken továbbra sem szabad, hiszen az erdők belsejének megtisztítása akár a 2015-ös év végéig is eltarthat.