A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sport. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 16., péntek

A hétvégén ne maradj a négy fal között, Utazzitthon!

Romantikus reformkor Balatonfüreden (szeptember 15-18. között)

Elmúlt a nyár, de a Balatonon most jött el az igazi korzózás ideje. A Romantikus reformkor keretein belül, egy igazi időutazáson vehetünk részt Balatonfüreden. A hétvégi rendezvény a XIX. század első felének hangulatába repít vissza, mindezt pedig korabeli és korhű helyszínen, Balatonfüred újjáépített reformkori városrészében. Igazi pompa és természetesen elegancia költözik be egy hétvégére a városba. Ha be nem is öltözünk, attól még mi is az 1800-as években érezhetjük magunkat. Korabeli népművészeti és iparművészeti vásár lesz, város éttermeiben eredeti receptek szerint elkészített reformkori ételeket kínálnak. Evés után vagy előtt pedig korabeli sportlehetőségeket próbálhatunk ki, persze csak szolidan, amennyit a ruha enged. A ruhákról pedig előzetesben annyit, hogy a felvonuláson kedvünkre ábrándozhatunk, mint egy gróf kisasszony, vagy ifjú legény.


Kalocsai Paprika Fesztivál (szeptember 16-17. között)

A Kalocsai Paprika Fesztivál mi másról szólna, mint a   sárközi ember "piros aranyáról". A magyar ember méltán lehet büszke a híresen jó minőségű fűszerére, meg is ünnepli ezt, nem is akárhogyan. A rendezvény fő célja, hogy a Kalocsai Paprikafesztiválra érkező közönség testközelből is megismerkedjen a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek utánozhatatlan ízharmóniájával, valamint azzal a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel, amely generációról-generációra szállva élő hagyománya nemzetünknek. A vendégek kedvükre válogathatnak a színvonalas kulturális és szórakoztató programok közül. A kis színpadon és nagy színpadon egész nap előadások, koncertek várják az evés után megpihenni vágyókat.


Magyar Hagyományok Fesztiválja Győrben (szeptember 16-18. között)

Ha hagyományokon gondolkodik a magyar ember, szebbnél szebb, végeláthatatlan sor között szinte mindegyikhez eszünkbe jut egy vicces történet. Így van ez Gulyás László vándorgarabonciással is, aki tréfáival, történeteivel és vetélkedőivel tartja szóval a közönséget, mint a Magyar Hagyományok Fesztivál műsorvezetője. A fesztivál nem titkolt célja, hogy a programokkal megidézzék a magyar hagyományokat és azokat korszerű formában mindenki számára elérhetővé tegyék. A magyar hagyományok ápolását segíti az egyidejűleg zajló Pálinkafesztivál, valamint a magyar dal napjának országos rendezvénysorozatában Győr által vállalt magyar népdal napja rendezvénysorozata, továbbá a néptáncfesztivál.


Evezős túra Zebegénytől Vácig (szeptember 17-én)

Talán az utolsó igazán meleg őszi hétvégén mi se lenne kellemesebb kikapcsolódás, mint a hűs Dunán csorogni és közben élvezni a természet adta látnivalókat. Ebben van segítségünkre a Göncöl Vízi- és Szabadidősport Szakosztály dolgozói, akik Evezős túrát szerveztek Zebegénytől Vágig. A Duna folyásával megegyező irányban történő evezés a kezdők számára is élvezetet nyújt. A túra során számos lehetőség nyílik majd megállásra, pihenésre, de nem is bánjuk, hiszen nem akárhol lesz a megállás: Dömös, Nagymaros és Szigetcsúcsnál. A három helyszín mindegyikénél található büfé mosdó, így megfáradt testünket feltölthetjük energiával. 


Mesefesztivál Veszprémben (szeptember 16-18. között)

Kedvenc meséink figuráitól rengeteget tanultunk az életről, a jóságról és a kitartásról. Ezt, és a szüleinktől, példaképeinktől tanultakat próbáljuk meg átadni gyermekeinknek mi is. Bár nem is gondolnánk, de esti mese során félálomban pislogó kis gyerkőcök igenis sokat hallanak szavainkból, így egy nehéz nap után az utolsó erőnkkel is, de tablet és telefon helyett egy könyvet válasszunk a kis lurkóknak.  Veszprémben a Mesefesztivál több éves hagyományra tekint vissza, időpontja Benedek Elek születésnapjához, a Népmese Napjához közeli napokra esik. A fesztiválon óvodás és kisiskolás csoportok számára játszóházak lesznek berendezve, a családokat előadások és gyermekkoncertek várják, sőt újra megnyílik a Mesebusz is. A pedagógusok pedig drámapedagógiai és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.


Szekszárdi Szüreti Napok (szeptember 15-18. között)

Hát hol máshol tartanának nagy Szüreti Napokat, mint a híres borvidéken, Szekszárdon. A három nap alatt a város és környéke lakóinak illetve vendégeik számára olyan programsor bonyolódik, mely ötvözi magában a Sárköz és a szekszárdi történelmi borvidék szürettel összefüggő néphagyományait, a gasztronómia, a borászat és a kulturált borfogyasztás szokásait. Megjelennek a rendezvényen a várost körül ölelő kistérségek saját kultúrájukkal, táncaikkal, ételeikkel éppúgy, mint az országban működő borrendek. Nevesebbnél nevesebb előadók, színvonalasabbnál színvonalasabb előadások, és természetesen finomabbnál finomabb borok várjak Szekszárdon a Szüreti Napokon.



2011. április 28., csütörtök

Néhány programajánlat a közelgő hétvégére!

VI. BorZsongás Fesztivál 2011
2011-04-29 - 2011-05-01
Villány borászati
 
IV. BALATONI TAVASZ FESZTIVÁL - 2011
IV. BALATONI TAVASZ FESZTIVÁL - 2011
2011-04-30 - 2011-05-01
Keszthely fesztivál
 
 Balatoni Borok Fesztiválja 2011Balatoni Borok Fesztiválja 2011
2011-04-29 - 2011-05-01
Budapest borászati
 
IV. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál 2011
2011-04-29 - 2011-05-01
Agárd rendezvénysorozat
 
 Szent György-napi Kihajtási Ünnep 2011Szent György-napi Kihajtási Ünnep 2011
2011-04-30 - 2011-04-30
Hortobágy hagyományőrző
 
XII. Nemzetközi Csipkefesztivál XII. Nemzetközi Csipkefesztivál
2011-04-29 - 2011-05-15
Kulturális program  

Az Operaház fantomja Az Operaház fantomja
2011-04-30 - 2011-05-11
Előadás program 
 
Tarjáni Tavasz 2011 Tarjáni Tavasz 2011
2011-04-02 - 2011-05-29
Rendezvénysorozat program  

Majális Móron 2011 Majális Móron 2011
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Májusi Piknik Májusi Piknik
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program  

Ceglédi Majális 2011 Ceglédi Majális 2011
2011-04-30 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Európa Fesztivál 2011 Európa Fesztivál
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program  

Gotthardi Majális Gotthardi Majális
2011-04-30 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Tánc Világnapi Maraton 2011 Tánc Világnapi Maraton 2011
2011-04-29 - 2011-04-29
Kulturális program  

Japán Napok Japán Napok
2011-04-30 - 2011-05-01
Kulturális program 
 
Mozdulj Fehérvár - Sport Majális Mozdulj Fehérvár - Sport Majális
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program  

Finn Majális Finn Majális
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
VÁROSI SPORTMAJÁLIS VÁROSI SPORTMAJÁLIS
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program  

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál 2011 Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál 2011
2011-04-30 - 2011-05-01
Gasztronómiai program 
 
XX. Komáromi Napok 2011 XX. Komáromi Napok
2011-04-26 - 2011-05-01
Rendezvénysorozat program  

V. Egri Bormajális 2011. - Európa Napok V. Egri Bormajális 2011. - Európa Napok
2011-04-29 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Majális a sóstói Múzeumfaluban 2011 Majális a sóstói Múzeumfaluban 2011
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program
 
Szent György - napi Borverseny 2011 Szent György - napi Borverseny
2011-04-29 - 2011-04-29
Borászati program 
 
Hévízi Majális - Városnapja - Boldog Békeidők - 2011 Hévízi Majális - Városnapja - 2011
2011-04-29 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás
2011-04-30 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Fogadd el, fogadj el Fogadd el, fogadj el
2011-05-01 - 2011-05-01
Helyi program 
 
Kismaros és Verőce közös majálisa a Csattogó-völgyben Kismaros és Verőce közös majálisa a Csattogó-völgyben
2011-05-01 - 2011-05-01
Ünnepi - Majális program 
 
Kölyök Komédiások Fesztiválja Kölyök Komédiások Fesztiválja
2011-04-29 - 2011-04-29
Kulturális program 
 
Tánc Világnapja - 2011 Tánc Világnapja - 2011
2011-04-29 - 2011-04-29
Fesztivál program

2011. január 9., vasárnap

Bongó Kids Club az Aquaworld Hotelben ! Ahol játék a pihenés!

Bongo Kids Club - Budapest
Sok szeretettel várunk minden kedves látogatót a Bongo Kids Club játszóházban!

Válasszák a Bongo Kids Club-ot, mert:

    * nálunk kicsik és nagyok megtalálják a koruknak megfelelő játékokat
    * nálunk télen-nyáron, hidegben és melegben is kedvére kúszhat, mászhat, csúszhat és ugrálhat gyermeke
    * amíg a gyerkőc felügyelet mellett szórakozik, addig anya kikapcsolódhat vagy szépülhet az Oriental Spa- és Fitneszközpontban és apa kedvére élvezheti a barátokkal az élményfürdő csúszdáit!

Ár:

A szálloda, az élményfürdő és a spa vendégeinek: 15 Ft/perc

Külsős látogatóknak: 30 Ft/perc

A gyerekmegőrzés maximális időtartama 3 óra.

1-3 éves korig szülői felügyelettel, 3-12 éves kor között szülői hozzájárulással lehet igénybe venni a játszóházi szolgáltatást.

További információk

További elérhetőségek:
+36/1/2313-760, +36/1/2313-772
Aquaworld Hotel és Élményfürdő
Budapest, IV.Íves út 16.
minden nap 10:00 - 21:00 között.

2010. december 18., szombat

Csodaszép hóesésben irány a természet!

Mit is lehet ebben a csodaszép hóesésben csinálni?
Ülni a meleg szobában forralt bort kortyolgatva, vagy épp ezt tenni 2 lecsúszás között egy sípályán? IGEN!!

Például Eplényben!

Síelés féláron a Balaton partján Balatonalmádban a Ramada Hotel & Resort Lake Balatonban!

  • 2 éjszaka szállás
  • Félpanziós ellátás (bőséges büféreggeli és büfévacsora)
  • 2 napos síbérlet (09:00-17:00 óráig)
  • A Vital Club korlátlan használata: úszómedence, szauna, infraszauna, gőzkabin, merülő medence, jacuzzi, Kneipp-taposó, fitneszterem, pihenőszoba
  • Ingyenes wireless internet használat
  • Ingyenes parkolás
  • Szobaszéf
  • ÁFA
 A Nordica Síaréna, Eplényben -Magyarország első négyesüléses felvonóval szerelt, 42 ponton hóágyúzott és 5 különböző nehézségű -kivilágított sípályákkal várja a síelés szerelmeseit! A síaréna mindössze 20 percnyi távolságra fekszik szállodától.

Kérje árajánlatunkat online, vagy telefonon munkatársainktól!