A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szállás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szállás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 19., szerda

Négy csillaggal nyit karácsonykor a Xavin Hotel

A harkányi Xavin Hotelben heteken belül véget ér az a nagyberuházás, amelynek eredményeként december 25-étől már négycsillagos szállodaként várja a vendégeket.

Noha a „Megújul a harkányi Xavin Hotel" projekt már 2012 novembere óta tart, a szállodát csak a napokban zárták be. A beruházás ugyanis most ért odáig, hogy – egy rövid időszakra – a recepciót és az éttermet is meg kellett szüntetni. Mindkét épületrészt kifestik, új burkolatot és bútorokat kap, sőt a világításukat is korszerűsítik. Mivel emellett már csupán a wellnessrészleg próbaüzeme maradt hátra, karácsonyra már be is lehet jelentkezni a Xavinba.

A fejlesztéssel az eddig háromcsillagos minősítésű hotel átlép a négycsillagos kategóriába. A kínálatban szerepel a többi közt 34 igényes szoba központi klímával, korlátlan wifiszolgáltatással, érintőkártyás beléptetőrendszer, 24 órás szobaszerviz, valamint beépített modulos, hűtött-fűtött büférendszer is. Bővülnek a wellnesslehetőségek is: például sókamra, lávaköves masszázs, kombinált szolgáltatáscsomagok szolgálják majd a vendégek feltöltődését. Mindez nem csak magyar, német, angol, cseh és orosz párokat, üzletembereket, családokat, csoportokat vonzhat ide, a szálloda kerékpáros turisták, allergiások, mozgásszervi betegséggel küzdők kedvelt célpontjává is szeretne válni.

Végi Jánosné tulajdonos azt mondja, csupán egyvalami nem változik: a fő céljuk változatlanul az, hogy vendégeik minőségi szolgáltatásokat kapjanak, megfizethető áron. Éppen ezért a szálloda karácsonytól kezdve hónapokon át a korábbi díjszabás szerint kínálja megújult szobáit és szolgáltatásait.
A fejlesztésre a Xavin Hotel 94,5 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében, segítségével a cég tíz munkahelyet tud megőrizni és három újat teremt.

2014. október 20., hétfő

Látogatóban az Oroszlán barlangjában

Tállya - Oroszlános Borvendéglő és Borhotel

A Tokaj-hegyaljai borvidék szívében, Tállya központjában áll egy csaknem négyszáz éves épület, az egykori Szirmay-kúria. Szárnyas tölgyfa kapuját két faragott oroszlán őrzi. Úgy tartják, az arra járó turista jobb kedvre derül, ha kicsit megsimítja az oroszlánok fejét, lehet benne valami...vagy csak a jó borok teszik?

 
A négycsillagos vendégház szobáiban földszinten lévő szobái tágasak, kényelmesek és akadálymentesen megközelíthetőek. Alapfelszereltség az LCD TV és  a vezetékes internet kapcsolat is, ami azért vidékies jelleggel működik, de nem is ezért érkezik az utazó erre a vidékre :-) Viszont aki csendes pihenésre vágyik, az foglaljon emeleti szobát, mert az udvarból bizony beszűrődnek a zajok.

Az éttermet híre már megelőzte - és méltó is rá! Kiváló fogások kerültek asztalra, főként szezonális és helyi alapanyagokból elkészítve (tipp: vargányás szarvas gulyás). Persze a történelmi Egri borvidék különlegességeiből sincs hiány, érdemes megkóstolni például a 2012-es helyi Furmintot.

 Aki a tokaji táj szépségeit szeretné felfedezni, pattanjon két kerékre (biciklibérlés a recepción 2000 Ft/nap), ne ijedjen meg a domboktól - igazán megéri az erőfeszítést az azt követő suhanás. Abaújszántó vagy Mád irányába érdemes eltekerni. Aki Encsen szeretne ebédelni, az mindenképp foglaljon helyet - Anyukám mondta :-)





Visszaérve az Oroszlánosba, a családias hangulatú wellness részlegben pihenhetjük ki a fáradalmakat; van itt finn-és infraszauna, jakuzzi és dézsazuhany is.

A mi érteékelésünk (1-5)
Tisztaság: 5
Kényelem: 4
Elhelyezkedés: 5
Felszereltség: 4
Személyzet:4
Vendéglátás: 5

Ha kedvet kaptál egy kis tokaji kiruccanáshoz, nézd meg az akcióinkat itt!

Fontos információ:
Vasárnap, hétfő, kedd éjszakára a szálláshely nem fogad szállóvendégeket.

Utazzitthon.hu - végtelen barangolás

2011. május 10., kedd

Kihagyhatatlan akció a siófoki Hotel Azúrban!

2011. május 15-ig történő foglalás esetén 10% kedvezmény biztosított a csomag árából!

Hotel Azúr****-Siófok
    Balatoni nyár 10 % előfoglalási kedvezménnyel (7 éj) Hotel Azúr - Siófok akciós szállás
  • szállás
  • bőséges büféreggeli és büfévacsora a Korinthos Étteremben
  • színes animációs programok felnőtteknek és gyerekeknek
  • a wellnessközpont teljes körű használata: külső- és belső élménymedencék,  gyerekmedence, melegvizes ülőmedence, jaccuzzi, finn szauna, infraszauna, gőzkamra, Kneipp-taposó, sókamra, csendszoba.
  • sportolási lehetőségek: kerékpárkölcsönzés, tenisz, műfüves minifoci, 4 pályás bowling, csocsó, billiárd
  • fürdőköntös használat
  • térítésmentes parkolás
  • a lobby területén ingyenes WI-FI használat
Ár:  Double kétágyas szobában:  128.205 Ft  / fő / 7 éj

Azonnali kalkuláció, ajánlatkérés, foglalás!
 

2011. május 5., csütörtök

A hét ajánlata még foglalható!!! Csak NÁLUNK!

http://www.utazzitthon.hu/images/hotel/523-o.jpgTavaszi Utazzitthon árzsongás (2 éj)

Hotel Piroska***-Bükfürdő

  • 2 éjszaka szállás nemdohányzó kétágyas szobában
  • félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora ála carte kuponos rendszerben)
  • 1x frissítő ital
  • korlátlan wellness-használat (kültéri szezonális medence, élménymedence, gyermekmedence családi pihenőtérrel, szaunavilág: finn-, bio-, és infra szauna, török gőzfürdő aromaterápiával, tepidárium színterápiával)
  • fitneszterem-használat
  • vezeték nélküli internet-elérés a lobbyban
  • zárt parkoló
  • részvétel a térítésmentes sport- és wellnessprogramokon
  • gratis transzfer a Büki Gyógyfürdőbe
Ár: 8.950 Ft / fő / éj

Azonnali ajánlatkérés, kalkuláció, gyors foglalás

2011. április 20., szerda

Ismét rúgjuk be a Nyarat! :)))

Ismét rúgjuk be a Nyarat! (5 éj), Hunguest Hotel Pelion Pelion Hotel Tapolca 4 csillagos hotel

    Pelion Hotel, Tapolca 4 csillagos hotel , Tapolca szállás
  • 5 éjszaka szállás
  • büféreggeli, büfévacsora
  • Wellness sziget használata (élményfürdő, termálvizes medencék, kerti úszómedence, szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, fitness terem, fitness programok)
  • reggeli gimnasztika
  • vizitorna
  • szabadtéri sportpályák (strandröplabda, strandfoci)
  • fürdőköpeny használat
  • szobai vezetékes internet
  • gyógybarlang igénybevétele
  • parkolás
  • Áfa
  • Gyermekfelügyelet és programok a Pinocchio Clubban, valamint a szálloda kertjében. Kalózhajó, trambulin, játszótér, pancsoló.
A csomag EXTRA tartalma:
    http://www.metropol.hu/images/2009/07/1247047692_beer_toast.jpg
  • Az Uraknak: 10 korsó sör
  • A Hölgyeknek az alábbi kezelések közül kettő szabadon választva:
    1 × 20 perc testmasszázs
    1 × 20 perc arcmasszázs
    1 × 20 perc lábradír pakolással
Ár:  69.000 Ft / fő / 5 éj kétágyas szobában

 

Ajánlat kérés, érdeklődés, gyors foglalás

2011. április 12., kedd

CSAK NÁLUNK!!! Hot 20 heti hatos a Hotel Annabellában 6=7 (7 éj)

Hotel Annabella Belföldi nyaralás akciós csomag tartalma

Hot 20 heti hatos a Hotel Annabellában 6=7 (7 éj) Hotel Annabella - Balatonfüred akciós szállás
  • szállás félpanziós ellátással
  • uszoda-, szauna- és parkoló használat
  • belépés a strandra

A csomag ára, kalkulátor, részletes információk, ajánlatkérés, foglalás
Fontos információ
  • A csomag foglalásának feltételei:- Április 18-ig történő foglalás
    - A fizetendő összeg 20%-ának postai csekken, bankkártyával                 vagy átutalással, a foglalástól számított egy héten belül történő            kifizetése
    - A foglalás nem törölhető
  • Családi szoba: két egymás melletti vagy egymással szemközti                szoba, nem feltétlen összenyitható!

2011. április 11., hétfő

Szépasszonyvölgyi Húsvét 2011 - Eger

Szépasszonyvölgyi Húsvét 2011 - EgerA Szépasszonyvölgyi Húsvét rendezvénysorozat húsvétkor kínál a családoknak, ide látogató bel - és külföldi vendégeknek tartalmas időtöltést, színvonalas folklór-, zenei, és táncműsorokat, hagyományőrző programokat, gyermekműsort, és kézművesvásárt.

Egy hagyományőrző rendezvény egy csodálatos helyen az egri Szépasszony-völgyben a Szépasszony-völgyi Húsvét. Találkozhatunk a hazai hagyományok szinte mindegyikével, a locsolás, a vesszőzés vagy a tojásfestés utánozhatatlan hangulatát élvezhetjük húsvét idején.
Természetesen a szervezők nem csak a hagyományok felelevenítését szorgalmazzák, hanem tartalmas programokat - táncház, koncert, gyermekműsor, kézműves vásár - is kínálnak. Ha valódi hagyományos népi húsvéti hangulatra vágyunk, akkor az egri Szépasszony-völgyi Húsvét programjait keressük.

További információk és részletes program

2011. április 4., hétfő

Bor, bor, bor...

Az Andrássy Rezidencia 5 csillagos hotel Tarcali Hotel nagyon kedvező csomagajánlatára szeretnénk felhívni figyelmüket!

Bor, bor, bor... (2 éj) Andrássy Rezidencia - Tarcal akciós szállás
  • 2 éjszaka szállás, bőséges, hideg-meleg büfé reggelivel és vacsorával,
  • VinoSense Spa részleg használata, (jakuzzi, úszómedence élményelemekkel, finn-, bio- és infra szauna, pincefürdő beépített masszázzsal, sókamra, jégkutak, gőzfürdő, élményzuhanyok,)
  • Borfürdő felnőtt vendégeknek,
  • Borbekészítés a szobában,
  • Borkóstoló felnőtt vendégeknek az Andrássy Pincészet boraiból (minden kedden, csütörtökön és szombaton)
  • A gyermekek részére játszószoba- és játszótérhasználat
  • Fürdőköpeny-bekészítés a szobában,
  • Parkoló használat,
  • Internet csatlakozási lehetőség,
  • ÁFA
Hétköznap:  24.950 Ft / fő / éj

 További információk, érdeklődés, ajánlatkérés, foglalás

2011. március 31., csütörtök

Tekintsék meg húsvéti hírlevelünket!

Kedves Látogatónk!

Húsvéti különszámunkban néhány igazán kedvező akciót gyűjtöttünk össze.
Amennyiben még nem döntötték el, hová utazzanak a húsvéti hétvégére, tekintsék meg ünnepi ajánlatainkat, amelyekhez programlehetőségeket is kínálunk.
Bármilyen felmerülő kérdés esetén kérje értékesítési tanácsadóink segítségét és mi megszervezzük húsvéti pihenését!
Kellemes húsvéti ünnepet kívánunk!
Utazzitthon.hu csapata
Tartalom:
  1. Húsvéti előfoglalás >>
  2. Ünnepi programajánló >>



Gesztenye Kastélyhotel  - Hotel éplet
Már 5.225 Ft/fő/éj-től
A csomag reggelit tartalmaz.
Barbara Panzió
Csak 6.333 Ft/fő/éj
A csomag reggelit tartalmaz.
Hotel Familia
Csak 6.967 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
In Hotel, Hajdúszoboszló - épület
Már 9.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
City Partner Hotel Szieszta
Már 10.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Somogy Kertje Üdülőfalu - Nagyház
Csak 10.967 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar
Már 11.450 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Almásy Kastélyhotel
Már 13.167 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Jankovich Kúria Hotel
Csak 13.700 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Fogadó az Öreg Préshez - külső
Már 13.833 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Erzsébet Park Hotel
Már 14.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Gunaras Resort SPA Hotel - Recepció
Már 15.667 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Liget Wellness és Konferencia Hotel
Már 16.167 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Hotel Platán
Már 16.267 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Bodrogi Kúria**** Wellness Hotel
Csak 16.500 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Hunguest Hotel Pelion
Már 18.000 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Hotel Fagus
Már 18.300 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Hotel Divinus - Wellness
Már 19.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Conference& Wellness Hotel Residence****, Siófok
Már 20.633 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
La Contessa Kastélyhotel
Már 24.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Húsvéti programajánló
Új Budai Húsvéti Vásár és Pálinkafesztivál az Allee - sétányon
Ünnepi - Húsvét - Budapest, Allee Bevásárló Központ melletti Körösi sétány, érvényes: 2011-04-18 - 2011-04-25
2011. Április 18-25 között kerül megrendezésre az Allee Bevásárló Központ melletti Körösi sétányon.
Családi Nyúlkergető Fesztivál 2011
Ünnepi - Húsvét - Zalakaros, Kertmozi melletti park, érvényes: 2011-04-23 - 2011-04-23
Családi Nyúlkergető rendezvényen Magyarország legvirágosabb városa, Zalakaros, a város húsvéti vendégéit igazi tavaszi hangulattal köszönti.
Palóc Húsvét - Hollókői Húsvéti Fesztivál 2011
Ünnepi - Húsvét - Hollókő, Hollókő, érvényes: 2011-04-23 - 2011-04-25
2011. április 23-25-én a hollókői Húsvéti Fesztiválon a falu apraja- nagyja díszes népviseletet ölt magára, s két napon keresztül megelevenednek a falu régi szokásai.
Húsvéti Fesztivál - Siófoki Húsvéti Napok 2011
Ünnepi - Húsvét - Siófok, érvényes: 2011-04-23 - 2011-04-25
2011. április 23-25-ig Siófoki Húsvéti Napok címmel Húsvéti Fesztivál kerül megrendezésre a siófoki Rózsakertben.
Húsvéti vendégvárás Noszvajon 2011
Ünnepi - Húsvét - Noszvaj, érvényes: 2011-04-24 - 2011-04-25
2011.04.24, 25-én húsvéti programokkal várják az érdeklődőket Noszvajon.

Utazzitthon.hu szállásfoglalási rendszer

Üdvözlettel,
Értékesítés: Fábián Tímea, Hamar Kinga, Mohácsi Réka
Marketing és megjelenés:Ládai Nóra, Tóth Zsuzsa, Tóhelyi Ildikó, Horváthné Andrea, Kátai Olga
Ügyvitel: Bocz Csilla, Lehmayer Ildikó, Sivó Roland és Lehmayer Zsolt