A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borliget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borliget. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 21., hétfő

Hosszabb, színesebb VINGARDIUM BORLIGET 2017-ben! 🍷

A Vingardium Borliget néven tavaly életre kelt borfesztivál idén is neves zenei fellépőkkel, új játékokkal, meglepetésekkel, különleges gasztronómiai kiállítókkal és persze sok jó magyar borral várja az érdeklődőket szeptember 1-3-ig az Erzsébetligetben. A fesztivál a sikerét a mögötte álló összefogásnak is köszönheti, hisz a rendezvény a XVI. Kerületi Önkormányzat és az Erzsébetligeti Színház közreműködésével valósul meg.

A Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de nem a megszokott keretek között, hiszen a helyszín és a színes program-kavalkád családi fesztivállá is varázsolja. Bor, napsütés, koncertek, piknik a fűben, gasztrocsodák, gyerekprogramok – ez a VINGARDIUM BORLIGET!

A Vingardium Borliget hangulata egyedi és magával ragadó. A standoknál filozófiai diskurzusok folynak a borászok és a vendégek között, a sétányon kis motorral döngetnek a gyerekek, a színpad előtti placcon fiatalok ücsörögnek a földön, az pihenőkertben amőba foteleken sziesztáznak - ki kutyával, ki macskával érkezik. Aztán este beindulnak a koncertek, és együtt bulizik a punk, a családos, a hipszter, a nyugdíjas. 
Az idén már három napos esemény az aszfaltos belváros helyett zöld közösségi térbe csábít mindenkit. A több száz éves fák árnyékában hangulatos zene, fűben fekvős borozgatás, kalandos gyermekprogramok, érdekes bor- és gasztrokurzusok és számos élmény vár a vendégekre.

BORLIGET
A Borligetben egy hétvége alatt szinte az összes borvidéket végigkóstolhatjuk, hiszen körülbelül 30 borászati kiállító mutatkozik be a fesztiválon. A teljesség igénye nélkül:  Csányi, Dubitz, Gere és Schubert, Günzer, Harsányi, Kristinus, Nobilis, Ostoros, Pro Secco, Sárospataki Borterasz, Varsányi és még sokan mások.

KONCERTEK
A zenei kínálatot idén is a sokszínűség jellemzi. Délután a chill hangulat dominál, estére pedig megtelik a tér, és fergeteges buli hangulat várható.
Szeptember 1.: Savages Y Suefo, Kéknyúl, Cimbaliband és Danics Dóra
Szeptember 2.:  Blooming Blue, Dynamite Dudes, Barabás Lőrinc Quartet, The Carbonfools
Szeptember 3.: Fák Alatt Zenekar, Jász András és barátai, Gájer Bálint
Változás a korábbi évhez képest, hogy a pihenőkertben komolyzene szól majd a Klasszik Lounge-ban.

GASZTROSÉTÁNY
Streetfood, kézműves gasztro különlegességek, magyaros és modern ízek…
A gasztrosétányon finomságok tárháza vonul fel. A vendégek többek között beleharaphatnak a szaftos Kolbice-ba, csipegethetnek kézműves magyar sajtot a Zsendicétől, kipróbálhatják a Smoking Guns Barbecue szószait és megkóstolhatják a Steamboo-t, Szabó Győző forradalmi falatkáit. A környék foodtruckja, a Kalóz Burger is bemutatkozik, és a Szittya Pita „buciját” is érdemes próbára tenni.

GYERMEKLIGET
A gyerekek idén még több programból választhatnak. Az Ökojátszóház és a Hórakukk színes játékkínálata mellett kipróbálhatják a segwayezést és a Hintayo óriáshintáját. A Gibbon Slackline-on megtanulhatnak kötéltáncolni, és számos társasjátékkal játszhatnak a Játszóház projekt közreműködésével.
Szeptember 2.:  Kovácsovics Fruzsina, Együgyű Mihók meséje
Szeptember 3.: Tamás Éva Játéktára

EGYÉB
Ha a fenti kavalkád nem lenne elég, akkor még további elemek színesítik az eseményt. Pihenőkert raklap bútorokkal, amőba fotelekkel és függőágyakkal, fényfestés, IKARUS nosztalgia járat az Örsről, borkurzus sommelier-ek vezetésével. A gyerekprogramok alatt az édesanyák pilates órákon vehetnek részt. Az idei év újdonsága egy boros tematikájú szabadulószoba.


LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓK

Időpont: 2017. szeptember 1-3.
Helyszín: Budapest, XVI. Erzsébetliget

A RENDEZVÉNYRE A BELÉPÉS DÍJMENTES! Kóstolás csak fesztiválpohárból!
A standokon a vendégeket kizárólag VINGARDIUM pohárban szolgálják ki!
Bizonyos szolgáltatások kizárólag a pohárhoz kapott karszalaggal vehetőek igénybe!

Árak:
Bérlet: 3.200 Ft
Napi jegy: 1.600 Ft
XVI. kerületi lakosoknak lakcím kártya felmutatásával:
Bérlet: 2.600 Ft
Napi jegy: 1.300 Ft

A bérlet 1 db poharat, 1 három napra érvényes karszalagot és 3 db kóstoló kupont tartalmaz.
A napi jegy 1 db poharat, 1 napi karszalagot és 1 db kóstoló kupont tartalmaz.

Pohárjegyeket elővételben a tixa.hu –n, illetve a helyszínen, a pohárpontokon lehet megvásárolni!
A boros standoknál és a gasztronómiai kiállítóknál készpénzes fizetés közvetlenül a kiállítóknak.

NYITVA TARTÁS
Péntek: 15:00-23:00
Szombat: 11:00-23:00
Vasárnap: 11:00-21:00

HELYSZÍN
Tömegközlekedéssel megközelíthető: Az Örs vezér tere metróvégállomástól induló HÉV Imre utcai megállójánál, illetve a 176E és 276E autóbuszok Hunyadvár utcai megállójánál található.

Örs vezér teréről közvetlen fesztiváljárat indul a helyszínre. (IKARUSZ Nosztalgiajárat)

További informácók: http://www.vingardiumborliget.hu/