A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyári program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyári program. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 13., hétfő

Újdonságok az aktív kikapcsolódás és egészségturizmus jegyében Bács-Kiskun megyében

A sok látnivalónak, programlehetőségnek és a 2020-as fejlesztéseknek köszönhetően Bács-Kiskun megye idén még vonzóbb a turisták számára. A két folyó közét választó utazók Kiskunhalason, Hajóson, Tiszakécskén, Lakitelken és Bugacon is számos újdonsággal találkozhatnak. A borturizmus mellett Bács-Kiskun új „zászlóshajója” az egészségturizmus, amely a kiváló minőségű termálvíz és az aktív kikapcsolódási lehetőségek miatt egyre fontosabb szerepet tölt be a megye életében.

Tiszakécske, Barack Hotel

A „Bács-Kiskun boldoggá tesz” szlogen mára ismertté vált és szerencsére egyre többen tapasztalják meg az alföldi kirándulások élményét, hiszen a megye turizmusának növekedése meghaladja az országos átlagot. Bács-Kiskun vonzerejét mások mellett a gyönyörű táj, a feltörő termálvíz, a borturizmus, az épített örökség, a hagyományok és a gasztronómiai kuriózumok adják. A megyei turizmus jövőjének egyik fontos pillére pedig az egészségturizmus erősítése, amelyet több fejlesztés is támogatott az utóbbi időben, így még vonzóbb hellyé vált a két folyó köze a turisták számára.

Cikkünkben a régió különleges egészségturisztikai lehetőségei közül válogattunk, hogy az utazók felkészülten indulhassanak útra Bács-Kiskun felfedezésére idén nyáron.

Aktív családi élmény Bugacpusztán

A bugaci tájat és a csikósok bemutatóját egyszer mindenkinek látnia kell. A Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő Bugacpuszta a legismertebb magyar puszták egyike, a pásztor és betyárvilág emlékeit, valamint védett és fokozottan védett növény- és állatritkaságokat őrzi. Az év hat hónapjában nyitva tartó Bugaci Pusztára látogatók számára csikósbemutatóval elevenítik fel a csikósélet hagyományait. A vendégek megtekinthetik a világhírű pusztaötöst, a ménest, a szürkemarha gulyát. A gyerekek állatokat simogathatnak, lovaskocsizhatnak és a Bugaci Pásztormúzeumban tanulhatnak a nomád pásztoréletről is. A megfáradt utazók a híres Karikás Csárdában frissíthetik fel magukat, vagy akár saját tanyát is bérelhetnek helyben néhány napra.

Az aktív pihenés szerelmesei festői környezetben túrázhatnak Bugacon, akár 30 km-es túrákon is részt vehetnek az új kerékpárutakon. A települést Bugacpusztaházával is összeköti egy kerékpárút, és tekerve eljuthatunk Kiskunmajsára is, ahol termálfürdő és strand található. A Bugac központjában lévő Művelődési Háztól bérelhető kerékpárral vagy gyalogtúrával és lóháton megtehető tematikus túraútvonalak indulnak a környék látnivalóinak elérésére.

Hungarikum Liget 25 hektáron

Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb turisztikai fejlesztése jelenleg Lakitelken zajlik. Huszonöt hektáros területen épül a Lakiteleki Népfőiskola területén található Hungarikum Liget, amelynek már most számos eleme átadásra került és nyitva áll a nagyközönség előtt.

Például elkészült már a Kincsem fogadó, a Kincsem Lovarda, a Borkatedrális, valamint a Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő. A lovardát a Nimród Szabadidő- és Tájpark veszi körül, ahol többek között egy zenepavilon is épült. A parkban egy olyan tanösvényt is kialakítottak, amely az Alföldre jellemző állat- és növényvilágot mutatja be. A park különlegessége a footgolf-pálya, amely Európában is egyedülálló. Ez a sportág alig tíz esztendős, de bővülő népszerűségnek örvend hazánkban is. A magyar csapat világbajnokságot is nyert.

A Hungarikum Liget tervezésekor arra törekedtek, hogy egymáshoz illeszkedjen minden olyan terület, amelyek a turisztikai kívánságokat, a pihenést és az egészségmegőrzést szolgálják. A feltárt gyógyvízre épül a fedett gyógyfürdő, gyógyászattal és a négycsillagos Hungarikum Szállodával, melynek sajátossága, hogy mindegyik szoba egy-egy hungarikumról lesz elnevezve. A szobában pedig megismerhetik majd a vendégek a névadó hungarikumot is. A szálloda szomszédságában épül majd a Hungarikum Élményház, Kincstár, ahol interaktív kiállítás formájában mutatjuk be a magyar értékeket. Itt helyet kap egy kis Csillagda is. Önfenntartásra törekszenek, ezért helyben találhatóak üvegházak és egy Zöldségfeldolgozó is, az itt termelt növényeket eladják, de ezek kerülnek az éttermek konyháira is.

Négycsillagos, háromcsillagos, kétcsillagos szálloda, jurtatábor és kemping is fogadja majd 2023-tól a vendégeket.

A tó, a fagyi és a bor városa: Soltvadkert

Soltvadkert ékessége, a gyönyörű Vadkerti-tó 2020-ban jelentősen megújult. Júniusban új fogadóépületet adtak át, amelyben baba-mama szobával, orvosi szobával, értékmegőrzővel és vendéglátó egységgel várják a vendégeket. A tó körül új pihenőhelyeket és modern vizesblokkot is elhelyeztek.

A hetvenhektárnyi, fürdésre kiválóan alkalmas tóhoz part menti sekély vize miatt sokan járnak kisgyerekekkel, de az úszók is kedvelik, hiszen nem kell messzire begyalogolniuk, amíg mély vizet találnak. A part egyik oldala nádas: ez a horgászok és a nyugalmat kedvelők világa. A tópart ellátottsága jó: élelmiszerbolt, büfék, sörkertek, ajándék- és játékbolt, valamint étterem várja a vendégeket a szezonban. A fürdőzők és a gyerekek szórakoztatására vízibiciklikölcsönző, strandkézilabdára és futballozásra alkalmas tér, vidámpark, és óriáscsúszda áll rendelkezésre. A legtöbb hétvégére sportprogramokat szerveznek, kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség. Közvetlenül a parton helyezkedik el a 2019-ben felújított Fekete Villa Panzió, amelynek minden szobája a Vadkerti-tóra néz.

A tótól igazán nem kell messzire menni, hogy Magyarország egyik legjobb cukrászdájának kínálatával megismerkedhessünk, hiszen Soltvadkerten működik a külföldön is méltán népszerű Szent Korona Cukrászda. A kultikus hely 1971-ben fogadta az első vendégeit, majd 2005-ben megkapta az „Év Cukrászdája” címet. A Szervánszky László cukrászmester nevéhez köthető cukrászdát ma már gyermekei: fia, lánya és családtagjaik vezetik. A Koronában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra: 2020-ban már több mint tíz halmozottan mentes termék érhető el a kínálatban a fagyiktól a süteményekig. Hétvégente vegán pohárkérmekkel, szénhidrátcsökkentett kenyérből készült szendvicsekkel és gluténmentes pogácsával várják a vendégeket.

Soltvadkert és a Kunsági borvidék legújabb látványpincészete a 2013-ban indult Lantos Borház, ahol birtoklátogatással, pincesétával egybekötött borkóstoló program várja a vendégeket. A pincében ropogós-üde reduktív fehér borok, rozék és gyöngyözőborok mellett tüzes-testes vörösborokat is megkóstolhatunk. A családbarát hely gyermekjátszóval kedveskedik a kisgyermekekkel érkezőknek. Igény szerint a család szőlőbirtokai lovas kocsival, sárkányrepülővel, vagy akár off-road járművekkel is megtekinthetőek.

Magyarkert, ahol egy ugrással átugorható a Tihanyi félsziget

A Bugaci Pusztától alig 15 percre, Jakabszálláson található a térség másik különlegessége, a Magyarországot 1:1000-hez bemutató élő terepasztal, a Magyarkert. A 40 hektáron elterülő aktív pihenőpark országunk kicsinyített víz és domborzati térképe, ahol egy ugrással átugorható a Tihanyi félsziget, ahol ebihalsimogató találsz a Tisza-tónál vagy papírcsónakot tehetsz a Duna tiszta vizére. A Magyarkert állatsimogatójában megismerkedhetünk a háztáji állatokkal, a kilátókból pedig belátható „az egész ország”.

Jakabszálláson korszerűen kiépített magánrepülőtér is található, ahol sportrepülőzhetünk és pilótaképzésre is van lehetőség. A község másik különlegessége, hogy rendszeresen hajtányozók veszik birtokukba a használaton kívüli kisvasút sínparjait.

Biogomba farm Fülöpjakabon

Fülöpjakab legtöbb látogatója kétség kívül Gyöngyösi Sándor biogazdálkodónál fordul meg. A férfi már 1990 óta a gombatermesztés megszállottja, 2003-tól pedig mint ellenőrzött ökogazdálkodó viszi sikerre a gomba és egyéb mezőgazdasági növények termesztését. Elsőként a Ganodermát, magyar nevén pecsétviaszgombát termelte ökogazdálkodóként, mára azonban már négy különböző gyógygombát termeszt biogazdaságában. Fő célja az egészséges táplálkozás népszerűsítése és a gomba jótékony élettani hatásának a propagálása.

A gyógygombák termesztésében elért eredményei, saját rendezvényei, valamint előadásai, riportjai a helyi értékmegőrzés támogatásával szülő faluja és Bács-Kiskun megye hírnevét is öregbítik. Lehetőséget biztosít magyar és külföldi csoportoknak, iskoláknak, kertbarátoknak, hogy betekintsenek a gazdálkodásának rejtelmeibe. Külföldi delegációk is gyakran megfordulnak az országban egyedülálló látványt nyújtó gombatenyészetben.

Újdonságok a tiszakécskei fürdőkomplexumban

A napfény és vizek városaként is emlegetett Tiszakécske ideális helyszín mindazoknak, akik szeretik a természetet, szeretnek aktívan pihenni és mindezt távol a nagyvárosok zsúfolt utcáitól és zajától. Ha ide érkezik az ember mindenképp érdemes túracipőt hozni magával, kerékpárra pattanni vagy nordic walking botokat bérelni és útnak indulni. Egy távcső is igazán jól jöhet, ha szeretnének kedves, vadon élő állatokat meglesni.

A Tisza partján található a több mint harminchat éve családi vállalkozásként működő Barack Thermal Resort. Az elmúlt évtizedekben folyamatos fejlesztéseivel és határtalan vendégszeretetével írta be magát az itt nyaralók emlékezetébe. A fürdőkomplexumban minden a kényelemről és minőségi kikapcsolódásról szól, miközben többféle wellness és gyógy szolgáltatások, valamint szálláslehetőségek közül is választhatunk.

2020 júliusában látványos csúszdaparkkal bővül a Barack Thermal Resort kínálata. Az ötemeletes pályakínálatban mindenki megtalálja a kedvére valót. Az anaconda csúszdát kezdők is bátran használhatják. A kétpályás, nyitott szerkezetű „versenycsúszda” időmérővel van felszerelve, ideális választás a családi csúszdaversenyekhez. A kamikaze csúszda a száguldás szerelmeseit ejtheti rabul, szinte szabadesés-élményt nyújt az akár 60- 70 km/órás lecsúszási sebességnek köszönhetően. Magyarországon egyedülálló élményelem a két kedvelt csúszdatípus egyedi ötvözete: a rafting és inga csúszda, amin csúszógumival suhanhatunk végig.

Új panorámatoronyból gyönyörködhetünk Kiskunhalasban

Július elején nyílt meg Kiskunhalas legújabb turisztikai attrakciója, a városháza tornyában kialakított Panorámatorony. A 38 méter magas új kilátóból nem csak gyönyörű kilátás nyílik a városra, hanem interaktív elemeivel és várostörténeti kiállításával tartalmas elfoglaltságot is nyújt a vendégeknek. A toronyban találkozik a múlt és a jelen, hiszen meghagyták az építmény eredeti lépcsőinek a többségét, de modern elemek is helyet kaptak benne. Aki kíváncsi madártávlatból Kiskunhalasra, annak érdemes lesz vállalni a lépcsőzést, hiszen a magasból jól lehet látni a város jellegzetes épületeit és egyedülállóan zöld lombos alföldi városképét.

Ha Kiskunhalasra gondolunk, akkor természetesen a Halasi Csipke sem maradhat ki. A város egyik legnevezetesebb látnivalója a Csipkeház, amelyet kifejezetten a csipkevarrók munkahelyeként emeltek, s hogy őrizzék a világhírű halasi csipke mintakincsét, terveit, hagyományait. Jelenleg színvonalas kiállításon csodálhatjuk meg a leheletfinom mesterműveket, megnézhetjük a csipkevarrás folyamatát és vásárolhatunk is az egyedi alkotásokból.

A város gyógyvízzel és arra települt fürdővel rendelkezik, ami már most is nagyon népszerű a helyiek és az utazók körében egyaránt. A fürdő mellett található a helyi kórház és a Csetényi Park is, amellyel komoly tervei vannak a városvezetésnek. A kórház és a termálfürdő földrajzi közelségének kézenfekvő és előremutató kiaknázását jelenti egy komplex Termál Fürdő- és Rehabilitációs Központ, illetve Gerontológiai Központ létrehozása, több kulturális- és sportfunkcióval összekötve. A manapság egyre népszerűbb slow turizmus első lépcsője lesz a 2021 nyarán már látogatható Csetényi Park, pihenő és szórakoztató komplexum.

Új látogatóközpont nyílt a hajósi pincefaluban

Hajóson található Európa legnagyobb összefüggő pincefaluja. Az 1300 présházból álló romantikus falucska legrégebbi épülete 1840-ban épült. Legújabb büszkesége pedig az idén januárban nyitott Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont egy szépen felújított uradalmi épület, a hajósi pincefalu közepén. Sokkal több, mint egy egyszerű információs pont: élményközpont, közösségi tér, Hajós-Pincefalu kapuja, ahonnan érdemes elindulni, és ahová jólesik megérkezni. Célja, hogy az ideérkezők a helyi borok megkóstolásán túl, és a gasztronómiai élvezetek mellett a borvidék múltjával és jelenével, évszázados szőlészeti-borászati kultúrájával is találkozzanak. A kiállítótérben a Hajós-Baja borvidék borai mellett a térség turisztikai vonzerejét képező épített örökség és a természeti értékek is láthatók. A látogatóközpont munkatársai készséggel adnak információt a turistáknak a hajósi borokról és pincészetekről, a térség rendezvényeiről, szálláshelyeiről és egyéb szolgáltatásairól, látnivalóiról. Emellett a pincefaluban egyetlen helyként kínálja az összes helyi borász borait pinceáron.

Hajósi Barokk Kastély Ginál Róbert képe

Ha már Hajóson járunk, nem érdemes kihagyni Bács-Kiskun megye legöregebb világi emlékmű épületét, a barokk érseki kastélyt, melyet 1739-ben építtetett a kalocsai érsek. Az eredeti szépségében helyreállított kastélyban érdemes megnézni a díszlépcsőházat, és az alsó rózsás Sala terrana termet is. A felső díszterembe Mária Terézia családjának festményei láthatók. A berendezett enteriőrökben az érseki rezidencia mindennapjait idézik meg. A kertet is rendbe hozták, kellemes pihenés a szép sétányok és a látványos dísz kutak közötti séta.

A barokk érseki kastéllyal szemben található a hajósi római katolikus templom, melynek fő ékessége a feltehetően Michael Erhart ulmi mester műhelyéből származó késő gótikus Szűz Mária kegyszobor. Az óhazában nagy tisztelettel övezett szobor az utolsó betelepültekkel, elsősorban Anna Maria Hall asszonnyal érkezett, „kísérve” népét az új hazába. A csodatevő szobornak több lelki és testi gyógyulást is tulajdonítanak a legendák.


Mediterrán fürdőkultúra Ballószögön

A ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdő kiváló választás azok számára, akik nyugodt, kellemes körülmények között szeretnének pihenni, fürdőzni, szaunázni. Kecskeméttől mintegy 8 km-re található fürdő 2005-ben nyitotta meg kapuit vendégei számára. A fürdő rendkívül igényes és mediterrán kialakítású, egy igazi nyugalom sziget.


A tulajdonos célja, hogy olyan fürdőkultúrát nyújtson a környezetében élőknek, mely már ugyan az emberiség történetében több ezer évvel ezelőtt létezett, de az idők folyamán feledésbe merült. A fürdő a gyógyhatású termálvizek mellett lehetőséget biztosít szauna, aroma és gőzkabin használatára. A belépőjegy árában foglaltatik a teniszpálya, a pihenőágyak, a medencék, a gőzkabin és a szaunák használata és a minden hétvégén megrendezésre kerülő szaunaszeánszokon való részvétel.

Kalandozás a Hírös városban

Az Alföld minden szépségét és értékét magában rejtő Kecskemét, Bács-Kiskun megye székhelye több szempontból is ideális úticél. Számos látnivalóval és programlehetőséggel várja a turistákat a Cifrapalotától a vadaskerten át a fürdőig. Nem is említve a kecskeméti barackpálinkát és a "Kodály-módszert".

A város, sőt Bács-Kiskun megye felfedezéséhez is tökéletes bázis lehet a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel. A térség legmodernebb szállodája 2020 nyarán új saját programlehetőségekkel várja a vendégeket. A szálloda egész nap nyitva tartó fitness terme kellemes kikapcsolódást kínál a sportot kedvelők számára. Wellness részlegük masszázzsal, úszómedencével, jacuzzival, bio-, infra-, és finn szaunával, gőzfürdővel és tágas pihenővel várja feltöltődni vágyó vendégeit.

A szálloda egyik ékessége egy barackfát ábrázoló fémszobor a főbejáratnál. Nem véletlen, hogy ez idekerült: az épület körül több tucat barackfa található, amelyek gyümölcsei a vendégek süteményeibe kerülnek. A barack megjelenik a Four Points by Sheraton Kecskemét belső designjában is: a folyosókat sárgabarackos minták díszítik. A szobákban pedig a Kecskeméti Animációs Filmstúdió által készített mesékről láthatóak vászonképek. A mindenki által jól ismert népmesék ráadásul kívánságra meg is elevenednek: a rajtuk található QR kód beolvasása után automatikusan elinduló videóban nézhetjük meg őket a telefonunkon.

2020. június 15., hétfő

Társas utazás öröme a Tisza-tónál

Idegenvezetők megtanították újra a világnak a társasutazás örömét a Tisza-tónál. Mert halló, ébresztő, társasutazni nem tilos!


2020 március elejéig a ”társasutazás” szó volt a legszilárdabb kapocs a turizmusban, ami összekötötte az utazókat, utazási irodákat, buszos cégeket, idegenvezetőket. 2020. március közepén a társasutazás szót úgy törölték ki a turizmus szótárából, mintha egy ősrobbanás ennek minden szereplőjét a világegyetem legkülönbözőbb szegletébe száműzte volna.




Jelenleg, hogy az élet visszatért minden szinten a rendes kerékvágásba a kép még sem teljes, mert több tízezer turisztikai vállalkozó még mindig nem talált egymásra, részben mert az utazókat beláthatatlan időkre elrettentették a társasutaktól. És a társasút semmivel sem félelmetesebb dolog, mint lemenni az Aldiba, vagy átsétálni a Blahán, sőt, a társasút során szerzett öröm, még erősebbé is teszi az utazót bármilyen vírus ellen! 


Elviekben tudja ezt minden facebookozó állampolgár, mert az utazás boldoggá tesz és társai posztok számtalanszor megkerülték már a Földet. Ugyanakkor a valós térben a társasutazásokon ebben a pillanatban is valami blokkolás terpeszkedik, mert az iparág csak nem akar újraindulni! Ebből a tétlenségből keresett kiutat egy csapat idegenvezető a Dolce travel stratégiai együttműködésével, hogy ”eljátszanak” két izgalmas társasutazást, egyet a Balatonra, egyet pedig ”Kelet-Magyarország Balatonjára” a Tisza-tóhoz. Ez utóbbi túrán vett részt az Utazzitthon.hu is.

A képeken a szereplők nem klasszikus utasok/vendégek, hanem az idegenvezető társadalom vállalkozói. Mert az idegenvezetői ösztönök: megmutatni, megélni, megszerettetni, megismertetni, stb... a nehéz időszakban sem haltak ki. És ha él bennünk az ösztön, akkor ezt időközönként meg kell mozgatni, hogy be ne rozsdásodjanak. Ha kell, mi idegenvezetők vagyunk egymás vendégei, mert az "igazi vendégeket a régi szép időkből" sokkal hosszabb időre elrettentették az utazástól, mint maga a vészhelyzet. Igen, a rendszer valóban szétesett, de ha az idegenvezetőkön múlik maholnap készen áll egy testre szabott profi stáb bármilyen vendégigényre.

Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a "régi szép idők" utazói egyértelműen kifejezzék, hogy utazni akarnak ma vagy holnap, itt vagyunk készen állunk, élményt akarunk! A zárt csoportok önszervező ereje hatalmas előrelendítő hatással bírna, hogy beizzítsák az utazási irodákat, buszos társaságokat, és minket, idegenvezetőket, hogy a rendszer újra felálljon, és megélhetést biztosítson sok tízezer embernek. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy Magyarországon vagy külföldön utazunk, mert most csak a szikra kell.

Ha már a szektor társasutazó szegmenség újra kell az alapoktól építeni, ahogy a rendszerváltás utáni 10 év is erről szólt, mire felállt egy jól működő rendszer, akkor most van itt az idő új fogalmakat is létrehozni. Az eddig csak a földrengéseknél használt hipocentrum kifejezést be lehetne építeni a turizmusban is azokra a helyekre, ahol igazi élménybomba robban egy jól körülhatárolható szűkebb földrajzi térben.

Ezért választottuk a Tisza-tónál a Poroszló-Tiszafüred tengelyt, mert itt pár perces távolságokra a legkülönfélébb élményekhez juthatunk, amikért máshol egy fél világot át kell utazni.

A most beindult nyaralóhajós turizmustól a bio-lecsón át a bakcsólesig kavarognak az élmények egymástól karnyújtásnyi távolságra. Bárhogyan áll fel a közeljövőben a társasutazások rendszere, a karantént megtapasztalt városi ember zsigerből fogja keresni a természetközeli élményeket. Továbbá már elavultnak fognak számítani azok az utazások, ahol több száz kilométeres buszos utazások során tölcsérrel akarják a történelmet az utazó fejébe préselni. Az új idők utazója egyszerre szeretné kényeztetni szellemét, testét, lelkét, gyomrát egy komplex élményt nyújtó programban, miközben nem kell fél napokat buszban tölteni. Ebből a szempontból akár előny is lehet, hogy kis országban élünk. A mostani helyzet egy lehetőség arra, hogy az eddig méltatlanul hanyagolt belföldi társasutak új értelmet nyerjenek, és a ”Társasutazások újratöltve” című remélhetőleg nagyon hosszú mozifilm kezdőepizódja lehessen.
Mert a társasutazás a legjobb utazás! Utazást bárki tud már magának online szervezni, de közösségi élményt csak társas úton kaphat a vendég.

Szálláslehetőségek a Tisza-tónál: 

Szerző: Nagy Gábor idegenvezető

2017. augusztus 7., hétfő

Fairplay – ősbemutató a Városmajorban

Sportóriások legendája elevenedik meg a Coincidance Táncszínház új előadásában.

Katartikus élményt, egyedülálló látványvilágot ígér a Coincidance Táncszínház új produkciója, a Fairplay – Sportóriások legendája című táncjáték ősbemutatója augusztus 13-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Gyulai Júlia rendező-koreográfus alkotása a sportolók sikerei mögötti világba enged betekintést, egyben édesapjának, Gyulai Istvánnak állít emléket.

A kiemelkedő magyar sikerekkel zárult FINA-világbajnokság után nem sokkal újra a sportolók kerülnek fókuszba a Coincidance Táncszínház legújabb bemutatóján. A Fairplay egy fiatal fiú álmain és küzdelmein keresztül mutatja meg, hogy mit jelent a semmiből indulni, kitartani, végül célba érni. Hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, és mit ad, mire tanít, miben nevel, miben támogat a sport.

Gyulai Júlia, rendező-koreográfus szerint más és más módon, de mindannyian vágyunk a katarzisra, az eufóriára. Ennek a mindent elsöprő élménynek a két legfőbb forrása a sport és a művészet, amely életünket többé, színesebbé teszi. E két forrást egyszerre jeleníti meg a Fairplay, amellyel egyúttal édesapja emléke, Gyulai István népszerű sportriporter és sportdiplomata, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt főtitkára előtt is tiszteleg.


Az ír sztepp Európa-bajnokait felvonultató, illetve kontinens-szerte elismert kortárs táncosokból álló, 2008-ban alakult Coincidance Táncszínház sajátos stílusa az ír sztepptánc és a kortárs tánc organikus ötvözésén alapszik. Az együttes elnevezése az angol „coincidence” szóból származik, amelynek jelentése „véletlen egybeesés”, utalásként a két táncművészeti műfaj harmóniájára. A mostani bemutatóban a társulat védjegyévé vált mozgásnyelvet látványos vetítés teszi teljessé: az előadás az interaktív felületeken vetített sportpillanatokkal, a vizuális bravúrokat megelevenítő sportlegendákkal színvonalas és szórakoztató kikapcsolódást ígér.

A Fairplay ősbemutatója augusztus 13-án lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon, majd a következő évadban a MOM Kulturális Központ műsorán lesz látható. Előadják a Coincidance Táncszínház művészei, jelmeztervező Székács Zsófia, díszlettervező Potornai Norbert, rendező-koreográfus Gyulai Júlia.



Coincidance Táncszínház:
Fairplay – Sportóriások legendája

táncjáték

ŐSBEMUTATÓ

2017. augusztus 13. (vasárnap) 20.00
Városmajori Szabadtéri Színpad

Amikor béke van és a jóléti társadalom fogalma értelmet nyer a hétköznapokban, amikor az élet nem a túlélésről szól, hanem tényezőt képez a mindennapok minősége is, az ember törvényszerűen vágyni kezd határainak feszegetésére. Keressük a többet, az újat, a mást: az élet katartikus jelenlétét a megszokás és a nyugalom kipárnázott ösvényén. Más és más módon, de éhezünk a katarzisra és az eufóriára – ezért nyerhet teret magának újra és újra a művészet és a sport. Számtalan különböző módon élhetjük ezt meg, az élmény azonban ugyanabból a vágyból fakad, és ugyanahhoz az állapothoz vezet. Sport és művészet – a katarzis, a mindent elsöprő, túlcsorduló létélmény két diadalittas vezére, amelyek életünket többé, színesebbé, valódibbá teszik.

Az előadás egy fiatal fiú álmain és küzdelmein keresztül mutatja meg, hogy mit jelent a semmiből indulni, kitartani, végül célba érni. Hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, és mit ad, mire tanít, miben nevel, miben támogat a sport. Fairplay – Sportóriások legendája című táncelőadással Gyulai Júlia a Coincidance Táncszínház művészeinek közreműködésével nem titkolt módon édesapjának, Gyulai István egykori sportkommentátornak és sportlegendának állít emléket.

Előadják: a Coincidance Táncszínház művészei
Jelmez: Székács Zsófia
Díszlet: Potornai Norbert
Rendező-koreográfus: Gyulai Júlia

Gyulai Júlia Anna – művészeti vezető, koreográfus, táncművész

Tizenhárom évesen talált rá az ír táncra. Tánctudását gimnazista korában Dublinban fejleszthette tovább, egy ír sztepptánctársulat, a Rhythm of the Dance próbáit látogatta. Tizenkilenc évesen ír sztepptánc Európa-bajnoki címet szerzett. Idővel a Madách Musical Tánciskolában tanult balettozni, közelebbről is megismerte a modern táncokat. 2014-ben megszerezte a Magyar Táncművészeti Főiskolán a modern tánc diplomát, és 2016-ban végzett koreográfusként Bozsik Yvette osztályában. 2009-től számos produkcióban feltűnt táncosként a Magyar Állami Operaházban, a Vígszínházban, a Centrál Színházban és több szabadtéri előadásban is. 2014-től aktívan koreografál. Közreműködött a Pécsi Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pesti Magyar Színház és a Müpa produkcióiban. Tizennyolc évesen alapította tánctársulatát, a ma Coincidance Táncszínház néven ismert együttest, amelyet két alkotótársával, Székács Zsófiával és Potornai Norberttel hívott életre. Az ír sztepp- és a modern kortárstánc ötvözetével egyedülálló stílust és látványvilágot teremtett a mozgásművészetben. Öt saját darabot koreografált és állított színpadra társulatával, felléptek külföldi fesztiválokon és turnékon. 2014-ben bekerült a La Femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal programjába, ahol mentora Bán Teodóra volt, aki a társulat profivá válásának időszakában segítette őt.


2017. július 27., csütörtök

Újdonságok a STRAND Fesztiválon!

Egy hónap múlva ilyenkor már Zamárdiban süttethetjük a hasunkat az 5. STRAND Fesztiválon! A hazai-és világsztár felhozatal szinte mindenki előtt ismert, most azonban egy egész sor izgalmas újdonsággal rukkoltak elő a szervezők. Lesz kertmozi, tábortűz, Nagy STRAND Kaland, izgalmas előadások és beszélgetések, vándor vurstli, vidámpark, új koncertszínpad és még sok minden más – de nézzük sorban!
Kedvezményes jegyek augusztus 1-ig kaphatóak.

#HelloHungary Terasz
Új helyszín a STRANDon a #HelloHungary Terasz, ahol 4 napon át egymást váltják a jobbnál-jobb zenekarok és DJ-k. Itt lesz a ByeAlex és a Slepp, a Random Trip, a Bagossy Brothers Company, a Cimbaliband, Szalonna és Bandája, a Jetlag, a Solwave és még sokan mások! Részletes program ITT!


Diákhitel Kávézó – tartalmas beszélgetések, minden nap
A Diákhitel Kávézó idén is az egyik legfontosabb csevegős helyszín a STRANDon. Szó lesz párkapcsolati kérdésekről, önbizalomról, a becsületes hekkerekről és a depresszió kérdéséről, kezeléséről is. Minden nap délben jógával indul a nap, majd bemelegítőként az Open Kvíz várja a STRANDolókat. Részletes program ITT!

Nagy STRAND Kaland
A STRANDosok várják azoknak a baráti társaságoknak a jelentkezését, akiknek van kedvük 4 napon át naponta 1-1 nagy kalandhoz. Az első napon a STRAND helyszínén és környékén a kincskereső játék keretében összesen 1000 db sorszámozott, vonalkódos strandlabdát kell összegyűjteni, amelyek pontra és értékes-izgalmas nyereményekre válthatók. Másnap a legtehetségesebb tutajépítők remekelhetnek, pénteken fel kell fedezni a STRANDot és környékét, a zárónapon pedig Ki-mit-tud?-jellegű bemutatkozási lehetőséget kap mindenki. Az értékes napi nyeremények mellett azok, akik 4 napon át játszanak, 2018-as STRAND VIP-bérletet kaphatnak, balatoni szállással.


STRAND tábortűz
Új helyszín a STRANDon a tábortűz, ahol az esti órákban naponta 4-4 önként vállalkozó varázsolhatja el alkalmi közönségét. Jelentkezni itt lehet!

STRAND kertmozi
A békebeli fesztiválok hangulatát idézi a STRAND kertmozi, ahol minden este 11 után 2-2 magyar filmet mutatnak be. Csatlakozz az M2 Petőfi Stábjához, legyél Te a STRAND Híradósa és nyerj bejutási lehetőséget a fesztiválra: készítsd el a STRAND Híradót, amelyet elsőként csak a STRAND moziban a fesztivál közönsége láthat!, s Hozz magaddal pokrócot, heveredj le a fűbe, bújjatok össze és indulhat a mozi! Ha minden jól megy, popcorn is lesz :)

Vándor Vurstli
„Itt a világ közepe, ha nem hiszed gyere be!”
A vásári mutatványok és szemfényvesztések utazó parádéja, a Karzat Színház utazó játékparkja, a Vándor Vurstli, a STRAND fesztivál meghívására első alkalommal ver sátrat a Balaton partján.  Aki a kapun belép, a múlt század fordulójának vidám városligeti forgatagában találja magát, ahol a vásári szórakoztatás és szemfényvesztés számtalan csodája várja majd.  Felsorakozik számos célba dobó, lövő és találó játékszerkezet, szerencse és jövendőmondó gépek, amik együttesen oly szórakoztatólag hatnak majd a közérzetre, hogy azokat múlhatatlanul érdemes lesz kipróbálni.

M2 Petőfi TV – 4 nap STRAND
A STRAND társházigazdájaként a Petőfi Rádió 4 napon át kíséri figyelemmel a fesztivál minden percét, az M2 Petőfi TV pedig élőben jelentkezik minden este a helyszínről, s megmutatja a kihagyhatatlan pillanatokat.

Petőfi Pont
Gyertek és találkozzunk a Petőfi Ponton, ahol napközben a Petőfi Rádió és TV műsorvezetőinek és kedvenc előadóitoknak legkedvesebb Arany János verseit ismerhetitek meg az Arany emlékévnek köszönhetően. A közmédia ifjúsági-tini sorozata különleges meglepetéssel készül, ugyanis a Holnap Tali csapata egy zenés produkcióvá duzzasztotta Arany János Mindvégig című versét, amit meg is hallgathattok a fesztiválon.
Esténként Peter Sharp, a Petőfi Rádió rezidens dj-je zenél.

Reggeli torna
Minden nap reggeli tornával indítjuk a napot a STRANDon – délben... A mozgás mellett persze fontos a fincsi reggeli is: mindenki, aki részt vesz a tornában, egy pohár kakaót kap ajándékba.

A Balaton 500x
Azok sem fognak unatkozni, akik alkotni szeretnek. Kortárs művészek érkeznek a STRANDra, akikkel közösen a tervek szerint 4 nap alatt 500 alkotás születik majd. A STRANDolók tetszés szerint választhatnak balatonos színezők közül, elkészíthetik a saját Balatonjukat. A helyszínen és a STRAND honlapján a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen tárlat az elkészült művekből.

Jokó a STRANDon!
A Telekom VOLT Fesztivál házigazdájaként elhíresült DJ-legenda ezúttal Zamárdit hódítja meg. Aki ott volt már bármelyik buliján, annak nem kell többet mondani róla, aki nem, az most ki ne hagyja!

Zamárdi, 2017. július 26.

2017. június 27., kedd

Kész a Sound, jöhet a balatoni nyár

Néhány frissen bejelentett névvel immár teljesnek mondható a Balaton Sound idei programja. Európa legmenőbb vízparti buliján majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

Új neveket jelentettek be a Sound Szervezői, eszerint az eddigi illusztris társaság mellett fellép Zamárdiban az amerikai Cheat Codes trió, akik pár év alatt lettek az EDM-dancehall vonal új reménységei, legutóbbi nagy dobásuk a március végén megjelent No Promises. A techno irányt erősíti a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum’n’bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d’n’b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is. Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum’n’bass felhozatalt erősíti.

Majd’ 20 színpad, 100 nemzetközi sztár.

Ezzel a pár névvel immár kikerekedett az idei Balaton Sound programkínálata, ami elég impozáns nevek koncertjeivel tölti meg a balatoni nyár legjobb napjait. A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége,  Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón. Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a  Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie JonesJan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

A nagyobb színpadok mellett  számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is.  

Hosszú lenne azonban az összes színpadot felsorolni, nézzünk inkább egy két csemegét, ami kínálatával nem csak változatossá teszi a Soundot, de kihasználja a víz és a vízpart minden lehetőségét is.

Elrow Színpad, világszám!

Legyen itt elsőként az Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozó Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian BuxDe La SwingEddy MMario Biani és Toni Varga is. 

Óriás medúzák és gólyalábasok: utcaszínházak a Soundon

Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd.  A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. Nappal sakkbábuknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Óriás medúzák lebegnek a nézők feje felett, miközben hatalmas buborékba zárt akrobaták ejtik ámulatba a közönséget. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata. A táncoslányok és a dobosok valódi brazil kosztümökben, eredeti brazil dobokkal  varázsolják a Balaton partjára a Copacabana forró hangulatát. Ízelítőt itt kaphatunk: https://vimeo.com/91288601


Boat Party, parti a vízen

Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső” helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők.

2017. június 26., hétfő

Ünnepre készül Sopron

 
25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a “Csillagok Városa” produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron.
Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól. 

Világsztárok a VOLTon

Először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park legénysége és éppen a jubileumi Telekom VOLT Fesztiválon. Nem csoda, hogy a napijegyek már elővételben elkeltek, ezen a napon 45000 vendéget várnak Sopronba. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ezen a napon is jelen lehetnek. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLTon szerepelnek idén, utánuk pedig a Brains-é a főszerep.
Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLTon, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a jobbnál-jobb koncertek, számos műfajban.

A hétfői, nulladik napon a II. Petőfi Zenei Díj rendkívül látványos díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók adják egymásnak a színpadot, majd a show végeztével az az egyik legzseniálisabb elektro-titán, Fatboy Slim tér vissza Sopronba.

A szerda a VOLTra jellemző éles váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding ad koncertet, végül a Wellhello zárja az #elnöki napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada.
Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, utánuk pedig a 2016-os év Nr.1. DJ-jének választott 21 éves holland DJ-producer, Martin Garrix tol egy ultraerős és igencsak látványosnak ígérkező szettet. Akik könnyedebb, modern popra vágynak, azoknak a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertjét ajánljuk.

Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum végre újra egy élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadnál Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda dalaira telik majd meg a küzdőtér.

Az utolsó nap legalább annyira eklektikusan alakul, mint a korábbiak, hiszen ekkor lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party programja zárja. Biztosra vehető, hogy hozzájuk hasonlóan sokan várják a Halott Pénz, a Quimby és Majka nagyszínpados koncertjét, ugyancsak a zárónapon.

2017. június 19., hétfő

5 nyári tábor kicsiknek és nagyoknak

Elkezdődött a nyár, így a gyerekes családok kicsit bajban vannak, ha nem engedik el a szülőket két hónap szabadságra... Hogy ne kelljen ezen aggódni, összeszedtünk néhány érdekes nyári tábort, amik közül biztosan mindenki megtalálja a kedvére valót.

ZOO Tábor 🐒
Budapest
Több időpontban

2017-ben 15. alkalommal szervezi meg a JátékMester Gyerekprogram a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos táborát, a Zoo Tábort. A Zoo Tábor a gyerekek és a szülők körében egyaránt népszerű. A legtöbben azért választják gyermekeiknek, unokáiknak ezt a programot, mert a kicsik itt játszva tanulhatnak, miközben a megérdemelt nyári szünetüket töltik.

Programjaink során lehetőségük van arra, hogy közel kerüljenek az állatokhoz, megismerjék szokásaikat, állatkerti tartásukat. Ez azért is fontos, mert így kialakul bennük egyfajta felelősségtudat, hogy óvják, becsüljék az állatokat és a környezetet, amelyben élnek.
A változatos és játékos programok mellett célunk a környezettudatosságra nevelés, az állatvédelem, a természetvédelem fontosságára való felhívás, illetve a játékos tanulás előtérbe helyezése.

A táborban szakképzett pedagógusok és állatkerti szakemberek segítenek az állatok megismerésében. A tábor résztvevői a hét során megismerhetik többek között a Ausztrálház, a Pálmaház és az Elefántház lakóit, a Dél-Amerika kifutó állatait, papagájokat és még több száz másik állatot. Az állatos programok mellett kézműves foglalkozás és sok-sok játék színesíti a programot.

Idén is két programcsomagot (A, B) állítottunk össze, hogy minden gyermek a neki leginkább tetsző állatokkal találkozhasson közelebbről. Minden egyes csoportunk az összes állatkerti helyszínre, állatházba ellátogat, azonban az A és B programok esetén más-más előadásokban működnek közre a szakképzett állatkerti gondozók.

A Zoo Tábor napközis tábor, naponta 07:30-16:30 között biztosít elfoglaltságot a gyerekek számára.
A tábort 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.


Bushido Önvédelmi Tábor 💪
Délegyháza
2017. július 24-29.

Tudod, hogy mi a különbség az internet és a valóság között?
Itt biztosan megtalálod!
Valós élmények, találkozás önmagaddal az önvédelem útján.

1997 nyara óta folyamatosan megszervezésre kerül az önvédelmi tábor a Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete által. A tábor eleinte kifejezetten gyerek önvédelmi tábor volt, ahol egyre többen vettek részt családosan is. Ennek hatására mára már külön felnőtt, illetve női önvédelem is a részét képezi a tábornak. A munkánkban fekete öves harcművész mesterek és tanárok is részt vettek, akik elismeréssel távoztak a nyári táborainkból. Az itt szerzett tapasztalatok alapján a Harcművészek a Gyermekekért Alapítvány rendezi meg és bonyolítja le az önvédelmi táborainkat. Abban bízunk, hogy egyre több diák és felnőtt fog bekapcsolódni tevékenységünkbe. 

Egy tábor, ahol a mozgásé a főszerep! Önvédelem játékos oktatása gyerekeknek: biztonságos esés- és gurulástechnikák, szabadulástechnikák sérülésmentesen.

Barátságos környezetben, egy tiszta vízű, csodálatos tó partján lévő hideg – meleg vizes zárt kemping ad otthont az önvédelmi tábornak. A táborozók oda- és visszajutását autóbusszal biztosítjuk. Egy héten keresztül teljes ellátást, strandolást kínálunk klasszikus sátortábor körülmények között, ahol az edzések jó hangulatban telnek. Tapasztalatunk szerint ehhez az is hozzájárul, hogy a vállalkozó kedvű szülők, barátok, baráti társaságok egyaránt részt vesznek táborainkban. Számtalan programmal készülünk a gyermekek és a felnőttek számára is, sőt külön női önvédelmi foglalkozások is lesznek. Fontosnak tartjuk a szabadidő hasznos eltöltését, a mentális és fizikális egészséget, a rendszeres testmozgást, és az önmagunkra szánt időt és figyelmet.


Több időpontban

Vitorlástábor és oktatás a Nánási Sailing-nél. Tanulj nálunk vitorlázni a Balaton legjobb hangulatú vitorlástáborában, Zamárdiban.

Felejthetetlen élmények, kellemes szórakozás és persze vitorlások. A vitorlástábor résztvevők a Balaton egyik legszebb adottságú városában, Zamárdiban és az előtte lévő vízterületen ismerkedhetnek meg a vitorlázással. Biztonságos körülmények között, szakértő oktatók segítenek a vitorlázás alapjainak elsajátításában. 

A gyakorlati foglalkozásokon 420 és 470 típusú vitorlásokon történik az oktatás, időjárástól függően napi akár 5-6 órában. A két hajótípus közel hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, a 470 jelenleg is olimpiai hajóosztálynak számít. A vitorlázás alatt mindenkinek kötelező a mentőmellény viselése, amit mindenki számára biztosítunk, de akár használhatod a sajátodat is. Az oktatók több éves helyi vízimentő tapasztalattal rendelkeznek.

A táborban a vitorlázás mellett egyéb kikapcsolódási lehetőségeket biztosítunk, például strandolás a Balaton legnagyobb szabadstrandján, szörfözés, csapatprogramok, szalonnasütés.


Outdoor sporttábor 🏇
Eplény
Több időpontban

Vitorlázás – vízisí – túrázás – kerékpározás – lovaglás – friss levegő és sok újdonság!

Varázslatos erdei környezetben, izgalmas szabadtéri sportprogramokkal, friss hegyi levegővel és csodás élményekkel várjuk nyári táborozásra a gyermekeket Eplénybe. Minden nap egy újabb sporttal ismerkedhetnek meg a táborozók mindezt biztonságban, szakértő kezek között. Öt napos nyári táborunkat rendkívül kedvező áron, 65.000 Ft-ért kínáljuk bentlakással és teljes ellátással.

A táborozók elszállásolására az Ámos Vendégházban kerül majd sor Eplény faluban, ahol az épület mögött egy patak csordogál, hatalmas nagy zöld udvarral.

A táborozók étkeztetése a Mókus Büfében Eplény faluban történik, egyes programok esetén az étkezés szabadtéri bográcsozás, vagy szalonnasütés keretében valósul meg.

A gyermekeknek a következő lehetőségek közül szervezünk sportprogramot, az időjárás figyelembe vétele mellett:
  • Rengeteg újdonság, új játékok várnak minden táborozót majd a Bringarénában!
  • Balatoni program: vitorlázás vagy strandolás, vagy vízisí (rossz idő esetén squash vagy uszoda, vagy kalandpark)
  • Mountainbike túrázás
  • Gyalogtúrázás
  • Élménykerékpározás a Bringaréna pályáin
  • Kalandpark programok
  • Lovaglás
  • A programokhoz szakképzett oktató felügyeletét, illetve a szükséges felszerelést biztosítjuk, mint: kerékpárok, kerékpáros sisak, vízisí felszerelés, mentőmellény, kerékpárok
A fő programok mellett kiegészítő programokat szervezünk az alábbi lehetőségek közül, az időjárás függvényében: tábortűz, számháború, társas játékok, ping-pong, darts, ország-város játék, arcfestés, óriás trambulin, filmvetítés.


2017. július 24 - augusztus 2.
2017. augusztus 7 - 16.

Táborunk célja, hogy az angol nyelvtudásuk fejlesztése mellett lakóink társas és személyre szabott foglalkozások keretében megfelelő önismeretet, helyes önkifejezést tanuljanak, javítsák szociális képességeiket és magatartásukat. Mindeközben pozitív élményekkel gazdagodnak, és életre szóló kalandokban vesznek részt.

PROGRAMOK:
-Gyalog- és biciklitúra
-Kalandpark
-Kenutúra
-Lovas programok

Meggyőződésünk, hogy a sportolás, a testmozgás elengedhetetlen szükséglete az embernek, ezért táborunk programjait úgy alakítottuk ki, hogy kellő hangsúlyt kaphassanak a változatos sportlehetőségek, a kihívásokkal teli játékok, az egészséges testnevelést elősegítő foglalkozások, valamint a kirándulások.
Egész tábort összefogó programok:
Természetesen a kulturális és kreatív programok is kiemelt hangsúlyt kapnak, így városnézéssel, múzeumlátogatással, és változatos kézműves foglalkozásokkal is készülünk, hogy minél tartalmasabban és élvezetesebben teljen nálunk az idő.
A táborozókról tapasztalt nevelők és szakemberek gondoskodnak, akik teljes szívvel és lélekkel hivatásuknak vallják a jövő generációinak fejlesztését, hogy mindannyian közelebb kerülhessünk egy boldog és kiegyensúlyozott élethez.