2019. augusztus 30., péntek

Jön az ősz. Kell az energia.


A nyár végi időszak a családok esetében sokkal inkább az őszi suli és ovikezdés időszakáról szól, mintsem az együtt töltött pillanatok kihasználásáról. De, mondhatjuk, hogy akár jól is van ez így, hiszen egy hosszas nyári vakáció, élményekkel teli nyár után itt az ideje visszatérni a munka és az iskolapadok világába. De ez akkor az igazi, ha nem szomorúsággal tölt el bennünket. Ahhoz, hogy ez valóban ne így legyen, egy dolgot érdemes mindig szem előtt tartani ilyenkor is, mégpedig azt, hogy a tanulás, a megfelelni vágyás, a versenyekre való felkészülés, a majdani év végi hajrá és a látástól vakulásig tartó meló mellett KELL NÉMI KIKAPCS, így már most nem árt időt szánni arra, hogy ezt megtervezzük.


Kávészünet kontra „Ki a házból!”
Nem éppen a napi rutinszerű kávészünetekre, a munka közben lopott időre, azaz a kolléganővel folytatott eszmecserékre gondolunk, vagy éppen „a végre alhatok egyet” vasárnapokra, hanem az élményekkel teli, energiákkal feltöltő programokra, akár pár napra, ami kizökkent a megszokottból, új lendületet ad a tervek megvalósításához és kicsit vagy nagyon távol van a mindennapoktól. Térben és gondolatokban is. ÍME HÁT A TUTI TIPP…





Zalakaros – MenDan – Wellness
Avagy egy ütős trió ahhoz, hogy ha kiszabadultunk egy kicsit a pörgős mókuskerék világából, akkor a monotonitást valami újjal, valami szó szerint varázslatossal dobjuk fel. Szóval mi egy ilyen kombinációra gondolnánk így az őszre:
  1. Zalakaros, mint Zala megye egyik legvirágosabb gyógyfürdővárosa, őszi gasztronómiai fesztiválok színhelye
  2. MenDan, avagy a Zalakaros szívének varázslatos wellness szállodája, minőségi szolgáltatásokkal, korosztályokra szabva
  3. Wellness, vagyis a kikapcsolódás egyik legtökéletesebb formája, megspékelve minden földi jóval és energiákkal


Aztán aki egyszer belekóstol a MenDan varázsba, rögvest megérti, hogy ez a varázslat nem csak egyenesen elvarázsol, rabul is ejt. De hát csoda egy ilyen nap után?

  • kényelmes ágyban, pihe puha párnák közt hosszúra nyúló reggelek
  • laktató, tápláló, frissen készült reggelik széles választéka, amolyan terülj-terülj asztalkám módra
  • délelőtti lazulás egy élményelemekkel tarkított medence habjaiban
  • hűvös időben jóleső és a nyárra emlékeztető forróság egy szauna szeánszon
  • apróságoknak játszóház óvónőkkel és örök gyerekeknek FunHouse darts-cal, csocsóval, x-box-szal
  • délutáni mozgásterápia, avagy hatalmas séta egy tóparton vagy egy pár kilométer könnyed tekerés
  • egy beszélgetős, akár táncos pillanatokkal egybekötött este finom borok társaságában
  • szinte megszólaló finomságok, szemünk előtt készülő fogások sora a büféasztalon 

S hogy ezt még tovább fokozzuk, a programok a MenDan falain túl is rengeteg kalanddal csábítják az őszi élményeket keresőket. Szüreti időszak lévén szeptember elején jöhet a szőlőkapkodás minden ínycsiklandó velejárójával, mint a szőlő, a bor és a mulatság, majd az ősz első havát Bor-Zene-Zala fesztivállal zárják, októberben pedig egy hétvégén a kulináris élvezetek mellé jazz zene társul, jön a Jazz&Karos. 
Szóval pihenésre felkészülni! Szingliként, párban, családdal, gyerekkel vagy anélkül az Őszi Wellness Varázslat MINDENKINEK JÁR.

Hagyd magad elvarázsolni, kérj ajánlatot itt!

2019. július 19., péntek

Tisza-tó: ezeket a strandokat ajánljuk!

A nyári hétvégék nagy kérdése: hova menjünk strandolni?

Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a rengeteg strandfürdő mellet több olyan tó is van az országban ahol biztonságban strandolhatunk gyerekkel, kutyával, nagymamával.

Ha a Tisza-tó felé vennétek az irányt, olvassátok el ajánlónkat hogy ne a helyszínen derüljön ki: ej ez nem volt jó választás.
A következő 3 strandot ajánljuk kipróbálni, legalább egyszer!


Poroszlói Szabad Strand

Belépés: ingyenes
Parkolás a szabad strand mellett fizetés ellenében, sorompóval biztosított zárt területen.

A tó egyik legkedveltebb ingyenes fürdőző helye, különösen a családosok számára, hiszen lehetőség van vízi bicikli, kajak, kenu és kerékpár bérlésre is.
A strand teljes területe homokozott, lassan mélyülő vize kiváló lehetőséget kínál a strandolni vágyóknak, a kisgyermekektől egészen az idősebb korosztályig.
A fürdőzők biztonsága érdekében, a vízterület bójákkal határolt, tájékoztató táblákkal ellátott.
A szabad strand elkülönített területén sátorozási, kempingezési lehetőség biztosított.

Tipp!
Ha Poroszlón jártok ne hagyjátok ki a Tisza-tavi Ökocentrumot sem. Az elsősorban őshonos állatokat bemutató turisztikai látogatóközpont: igazi látványosság, mely szórakoztató módon, modern, interaktív szemlélettel, játékosan tárja a látogatók elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát.


Kisköre Strand

Belépők: 
 - felnőtt egész napos: 600,- Ft
 - gyermek egész napos 6 éves korig: ingyenes
 - gyermek egész napos 6-14 éves korig: 300,- Ft
 - kedvezményes (diák, nyugdíjas): 350,- Ft

A sekély, gyorsan felmelegedő tó kiválóan alkalmas fürdőzésre. A szabad vizű strand a környék legtisztább vizű, egyik legjobban kiépített fürdőhelye, amely kellemesen hűs, selymesen simogató vízével, bővülő szolgáltatásaival, programjaival évente több ezer látogatónak nyújt felüdülést, kikapcsolódást.
Az öblök, holtágak, szigetek között csónakázni, kenuzni maradandó élmény, a horgászat szerelmesei pedig egész évben kiskörei horgászkalandokról mesélhetnek.
A vízi sportok kedvelői kipróbálhatják a motorcsónakázást, vizibanánt és fánkot, vízisít, wakeboardot, kneeboardot, vízibiciklit, kajakot, kenut és trambulint.
A nagyobbak számára egy gyors pályás óriás csúszda nyújthat kellemes élményeket, míg a kisebbeket egy gyermekcsúszda, homokozó és gyermekbarát pihenő is várja.
A strand területén pelenkázási lehetőség is adott a vizesblokknál kialakított részen.

KalandPart Sarud

Belépők:
 - felnőtt napi belépő 1200 Ft 
 - gyerek/nyugdíjas napi belépő 600 Ft
 - délutáni felnőtt belépő (17 órától) 800 Ft
 - délutáni gyerek/nyugdíjas belépő (17 órától) 400 Ft 

A Tisza-tó legnagyobb nyíltvízű területe, a 28 négyzetkilométer alapterületű Sarudi-medence partján található Kalandpart a legsokszínűbb partszakasza a térségnek. 
Az ország legnagyobb szabadtéri ugrálóparkjától kezdve, a VIP zónán keresztül a játszóerdőig és kutyastrandig szinte minden megtalálható. Nem rég kialakításra került egy mászóbázis is, de itt található Közép- Európa legnagyobb Aquaglide Vízijátszótere. Minden korosztály számára kihívást jelentő, csúszdákkal, mászókákkal, hintákkal, trambulinokkal.
De természetesen van vizitúraközpont és kerékpárbérlési lehetőség is.

Szerettük volna bemutatni az abádszalóki strandot is, azonban a friss felújításokat követően mai napig (2019.07.18) nem adták át hivatalosan. A helyi vezetőség közleménye szerint csak saját felelősségre használható.

A kiemelt településeken kívűl találtok még strandokat a következő helyeken: Abádszalók, Tiszanána, Tiszafüred. Indulás előtt mindenképpen informálódjatok ezekről is.

Ha a meleg és a jó idő nem elég motiváló egy kis strandozáshoz, akkor itt van pár fotó is: 









Forrás: www.utazzitthon.hu, www.strand.hu, www.elmenyfalu.hu, www.kiskorestrand.hu
A fotók a fentebb megnevezett weboldalakról illetve a települések és a strandok honalpjáról származnak.